Okoshotel startupban vásárol tulajdonrészt a ViVeTech Nyrt.

forrás: Prím Online, 2022. október 21. 15:21

8 százalékos tulajdonrészt szerez a kiberbiztonságra szakosodott ViVeTech Nyrt. a Hotelify okoshotel szolgáltatásokat fejlesztő magyar startupban – jelentette be a vállalat. A ViVeTech részvényeivel május óta lehet kereskedni a BÉT Xtend piacán.

A magyar tulajdonú ViVeTech Nyrt. 2011 óta aktív, tevékenysége elsősorban az IT biztonságra, azon belül többek között az információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések készítésével, minőségbiztosítással és projekt menedzsment támogatással kapcsolatos tanácsadásra, illetve saját fejlesztésű szoftvermegoldásainak a fejlesztésére terjed ki. A vállalat idén május 31. óta van jelen a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, mint az első, kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei vállalat. 

 

A ViVeTech már több éve nyújt IT-biztonsági szolgáltatásokat magyar kritikus infrastruktúra (KI) szolgáltatóknak, illetve a pandémia miatt a szokásosnál is erősebb fókuszt kapó egészségügyi intézményeknek. A tapasztalatokra építve olyan szoftvert fejleszt, amely segíti a KI szolgáltatóknak a jogszabályoknak való megfelelést egész Európában. A társaság piaci és tőzsdei stratégiájának kiemelt eleme az akvizíciók olyan vállalatokban, melyek hozzáférést biztosítanak azon piacokhoz, amelyek kizárólag IT biztonsági szolgáltatások révén nehezen lennének elérhetők a ViVeTech számára. Ezen startégia része, hogy a ViVeTech bejelentette: 8 százalékos tulajdonrészt szerez a Hotelify okoshotel megoldásokat fejlesztő Smart Hotel Solution Zrt. magyar startupban.

 

 

A részesedésszerzés tőkeemelés útján, új részvények kibocsátásával történik, amely során a ViVeTech 478.260 darab, egyenként 1 Ft névértékű és 418 Ft kibocsátási értékű részvényt jegyez. A tőkeemelés teljes – ázsióval együtt számított – összege 200 millió Ft, amelyért 8 százalékos tulajdonrészt szerez a Smart Hotel Solution Zrt-ben.

 

A Hotelify az első komplett okosszolgáltatásokat nyújtó szállodai rendszer. A cég szoftvere lefedi a szállodai tartózkodás teljes egészét a foglalástól a távozásig, és olyan okos funkciókat kínál a szállóvendégek részére, mint például a mobilalkalmazáson keresztül történő gyors bejelentkezés és kijelentkezés, chat szolgáltatás, a hotelszobák hűtés-fűtésének beállítása, a világítás, az árnyékolás, vagy a szobai média rendszerek vezérlése. De az applikáción keresztül intézhetik a szobai és szállodai szolgáltatások megrendelését is a vendégek. A Hotelify szoftvere a szállodaüzemeltetést is „okosítja”, jelentősen javítva a hatékonyságot a költségek optimalizálásával, a munkaerő optimalizált szervezésével, illetve az energiafogyasztás akár 20 százalékos csökkentésével.

 

Márton Miklós

„Növekedési stratégiánk megvalósítása során folyamatosan vizsgáljuk azokat a befektetési és akvizíciós lehetőségeket, amelyekkel bővíthetjük a ViVeTech piacait. A Hotelify esetében a stratégiai kapcsolódási pont a kiberbiztonságban rejlik. Az okos rendszerek terjedése komoly kiberbiztonsági kihívásokkal jár, és ezzel a megállapodással szeretnénk a HORECA piacra is belépni, a hoteleknek megoldást kínálni” – indokolta a tranzakciót Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.

 

Várszegi Endre

„Hotelify megoldásunk sok szempontból úttörő megoldásokat visz a szálloda üzemeltetési és szálloda használati funkciók területére. A piacon egyedülálló kapcsolatokkal rendelkezünk a hotelek menedzsmentjét ellátó ún. PMS rendszerek felé, és meggyőződésünk, hogy a sok fontos személyes adatot és kritikus rendszert kezelő megoldásunk egy másik legfontosabb versenyelőnye a működés és a benne tárolt adatok biztonsága. Ebben az elkötelezettségünkben találtunk tökéletes partnerre a ViVeTechben.” – mondta el Várszegi Endre a Smart Hotel Solution Zrt. Vezérigazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36