Hétezer dollárt játszott össze egy háromtagú magyar csapat
Hatalmas magyar sikerrel zárult a világ első offline kriptojátékokhoz kapcsolódó versenye Dubajban, amit egy arab sejk kezdeményezésére bonyolítottak le május utolsó hétvégéjén. A Spider Tanks nevű játékban jeleskedő, Fana (Simon Zoltán), Spoilerr (Komjáti Dominik) és wookiehentes (Szurkos Mátyás) összetételű csapat veretlenül nyerte meg a meghívásos tornát és ezzel a hétezer dolláros fődíjat is. Mester Ádámot, a Kripto Akadémia Gaming csapatmenedzserét mindeközben az a megtiszteltetés érte, hogy műsorvezetőnek kérték fel a verseny mindkét napjára.
Elképesztő magabiztossággal verték végig a teljes mezőnyt magyar gamerek az első offline kriptojátékokhoz kapcsolódó versenyen múlt hétvégén Dubajban, mely abban különbözik a hagyományos e-sporttól, hogy a játékokban NFT-ket vásárolva bevételre is szert tudnak tenni az emberek.
Fana (Simon Zoltán), Spoilerr (Komjáti Dominik) és wookiehentes (Szurkos Mátyás) év elején álltak össze csapatként. A szervező Metacon online versenyein kimagaslóan jól szerepeltek, ezért is kaphattak meghívást két thaiföldi, két nigériai és egy német-svéd csapat mellett a fényűző körülmények közt megrendezett tornára.
A fiatal srácok a Spider Tanks nevű játékban mozognak otthonosak, melynek lényege, hogy a csapatok három a három ellen NFT-tankokkal harcolnak egymás ellen. Háromféle játékmód létezik: az egyikben csirkéket kell elkapni és beszállítani egy dobozba, a másiknál egy zászlót kell megszerezni és maguknál tartani minél hosszabb ideig, a harmadiknál pedig minél több ellenséget kell eliminálni.
Hideg fej és verseny előtt fél adag étel
A Kripto Akadémia Gaming magyar csapata már az első selejtezős napon megcsillogtatta a tudását, majd vasárnap az elődöntőben és a döntőben mindkét thaiföldi csapatot simán verve nyerték az egész tornát. Eredményük azért is szólt nagyot, mert ellenfeleik között bőven akadtak olyan profi e-sportolók, akik korábban profiként több millió dolláros versenyeken is indultak és hatalmas követőbázissal rendelkeznek a streaming platformokon.
Szurkos Mátyás, a csapat egyik tagja elmondta, a siker kulcsa az e-sportban a gyors és jó döntéshozatal, ez vezette el őket is a végső győzelemig.
„Versenyszituációkban jól kell tudni alkalmazkodni az ellenfelekhez. Még ha vesztésre is állsz, fontos, hogy ne szálljon el a fejed, mert emiatt rossz döntéseket lehet hozni. Higgadtság nélkül ez egyszerűen nem megy. A csapat számára az is fontos, hogy minden hibánkat megkeressük és kijavítsuk. A mérkőzéseinket éppen ezért mindig újranéztük, és ha valami gyengébben sikerült, azonnal átbeszéltük, mit kellene másként csinálnunk még úgy is, hogy nyertünk” – mutatott rá.
A versenyzők elmondták, fizikálisan és mentálisan egyaránt nagyon megterhelő egy ilyen intenzív tornán való részvétel. Az ujjak izmai rendkívül megterhelődnek, az esetenként akár 10-12 órás versenynapokon pedig kiemelt koncentrációra volt szükségük. A felkészüléssel kapcsolatban arról is beszéltek, a játék előtti utolsó étkezésnél mindig odafigyelnek, hogy az fél adag legyen, hiszen ha kevesebbet esznek, jobban pörög az agyuk is.
A fiúk érdekességként megemlítették, korábban soha nem találkoztak még személyesen, a csapat három tagja egyszerre egy helyen, egy időben most először a dubaji repülőtéren tartózkodott.
Ível felfelé a kriptojátékok népszerűsége
A Metacon versenyén Mester Ádámot, a Kripto Akadémia Gaming csapatmenedzserét egyébként felkérték, hogy másodmagával műsorvezetőként közvetítse a helyszínen a látottakat a több ezer helyszínen tartózkodó és a versenyt online követő nézők számára.
A győztes magyar csapat tagjai hétezer dolláros fődíjjal gazdagodtak, továbbá a szervezők jóvoltából 12-13 ezer dollár értékű NFT-t kapnak majd a játékban, amit az online piactéren pénzzé tudnak majd tenni.
A Kripto Akadémia Gaming januárban tesztüzemben indult 20 emberrel, majd alig néhány nap alatt 750 ember csatlakozott hozzájuk, akik érdeklődnek a kriptojátékok iránt. Mester Ádám elmondta, csapatuk folyamatosan bővül, ami nem véletlen, hiszen ha valaki ügyes, akkor akár napi pár óra játékból is komoly kiegészítő jövedelmet tud magának bebiztosítani.
Kapcsolódó cikkek
- A hat kortárs alkotó a Samsung táblagépén hozott létre egy NFT-t
- Spéci K&H belépővel lehet menni az e-játékosok seregszemléjére
- Digitalizált sportkártyák: az NFT-k új korszakba repítik a sportrelikviákat
- Több mint 70 000-en voltak kíváncsiak a K&H Egyetemi E-sport Kupa mérkőzéseire
- Budapesti élő döntővel zárul a 3 milliós összdíjazású e-sport verseny
- Két hónap után búcsúzik az OGEX
- Idén is elismerték a kiemelkedő e-sport teljesítményeket
- Kétnapos programmal várja a látogatókat a budapesti OGEX a HUNGEXPO-n
- 3 milliós összdíjazással indul a K&H Egyetemi E-sport Kupa
- Több mint 100 játékot próbálhatunk ki az OGEX 2022 ingyenes rendezvényein
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.