Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

forrás: Prím Online, 2022. május 23. 19:40

Csapatmunkában is megállják a helyüket a magyar IT-diákolimpikonok – derült ki a hétvégén véget ért Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) eredményeiből. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében kiválasztott két csapat tagjai (a Budapesti Fazekas Gimnázium és a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai) vettek részt a nemzetközi versenyen Bolognában, amelyen mindkét csapat bronzérmet szerzett.  

Remekül szerepeltek a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián (IIOT, International Informatics Olympiad in Teams) résztvevő magyar diákok: az idén  2022. május 18-21. között megrendezett nemzetközi tanulmányi versenyen induló mindkét magyar csapat bronzérmet szerzett.

 

A februárban és márciusban lezajlott Kódkupa válogatóversenyen élre került csapatok tagjai a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával vehettek részt a nemzetközi informatikai csapatolimpián. Az IIOT a többi, egyéni részvétellel zajló diákolimpiával ellentétben csapatverseny, így a versenyzőknek  algoritmikus gondolkodás mellett a hatékony együttműködésre is fókuszálniuk kell – ez a későbbi munkahelyükön is szükséges lesz.

 

 

A versenyen az alábbi két magyar csapat szerzett bronzérmet:

●  A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata: Tot Bagi Márton, Czanik Pál, Nádor Benedek, Németh Márton Tamás. Csapatvezetőjük Lenger Dániel.

●  A miskolci Földes Ferenc Gimnázium csapata: Suszter Roland, Molnár István Ádám, Nagy Martin, Kiss Dániel Bendegúz. Csapatvezetőjük Nikházy László (ELTE IK).

 

“Miután évtizedeket töltöttem el multinacionális infokommunikációs vállalatok vezetésével, különösen nagy örömmel tölt el, hogy mindkét magyar diákcsapat kiemelkedő eredménnyel tért haza a nemzetközi informatikai csapatversenyről, amelyen az egyéni teljesítmény mellett a kooperációs készséget is jutalmazzák, amely a való életben, a munkaerőpiacon is kulcsfontosságú” – kommentálta az eredményeket dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09