A jövő vállalatai kvantum-technológiába fektetnek
Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak.
Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a kvantumtechnológiák iránt, amelybe a vállalatok jelenleg 23%-a már megkezdte a befektetést, további 20% pedig már most biztosan tudja, hogy a jövőben növelni fogja a befektetés mértékét – áll a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, Quantum Technologies című tanulmányában.
Kvantumtechnológia minden szektorban
A fokozott fejlesztés nem meglepő, hiszen a kvantumtechnológia szinte minden szektorban jól hasznosítható. A fenntarthatóbb működéstől, az akkumulátorgyártáshoz használható új anyagok felfedezéséig, az információk védelmén át az orvosi szenzorokig egészen a káros ipari gázok hatásainak mérsékléséig rendkívül széles körben alkalmazható. A Volkswagen Csoport nemrég mutatta be az első, kvantumszámításon alapuló valós idejű forgalomirányító rendszert, amely minimalizálja a várakozási és utazási időt.
Sőt, a pénzügyi szolgáltató szervezetek is ebben látják a jövőt: a kockázatos (befektetési) eszközökkel kapcsolatos pontosabb árképzés, a portfóliók jobb megtérülést célzó optimalizálása, valamint a csalások észlelése kapcsán vetnék be az új technológiát. Ebben élen jár a JP Morgan, amely már alkalmazza a hibrid, kvantumtechnológiát is magába foglaló, portfóliómeghatározást segítő modellt. Ugyanakkor a tudományos területen működő szervezetek – mint a GSK – is megtalálták a kvantum „helyét” az iparágban: a vállalatok egy része már kvantumszámítógépekkel próbálja lerövidíteni a gyógyszerek fejlesztési ciklusait.
Számítástechnika, kommunikáció, szenzorok – ezeken a területeken hasít a kvantum
Leginkább három típusú kvantumtechnológia előretörése látszik kirajzolódni.
A kvantum-számítástechnika rendelkezik a legnagyobb potenciállal, de egyben ez van a legkevésbé érett szakaszban is. Ugyanakkor a kvantumtechnológiákon dolgozó szervezetek többsége szerint öt évre vagyunk a kvantum-számítástechnika első kereskedelmi alkalmazási formáitól.
Nagy előrelépést hozhat az információcsere területén a kvantum-kommunikáció, amely a külső felekkel való kommunikációt, az adatvédelmet és a felhő alapú adatközpontokat teheti még biztonságosabbá.
A legelőrehaladottabb fejlesztési állapotban ugyanakkor a kvantumszenzorok vannak. Ezek fokozhatják a mérések pontosságát, különösen az egészségügyben/diagnosztikában, a hadiiparban, az autóiparban, az építőmérnöki területen, az építőiparban, az olaj- és gáziparban, az űriparban és a távközlési szektorban*.
Kína és Hollandia a kvantumtechnológia zászlóshajói
A kvantumtechnológia fejlesztésében élen jár Kína (43%) és Hollandia (42%), ez a két ország rendelkezik a legnagyobb arányban olyan vállalatokkal, amelyek kvantumtechnológiákon dolgoznak. Ezzel magasan Németország és az Egyesült Királyság 26%-os, valamint a globális 23%-os átlag fölött állnak.
Egyértelműen látszik, hogy a kvantumtechnológiák egyre nagyobb ütemben kerülnek ki a kutatási környezetekből és lépnek a tényleges alkalmazás területére: a kvantum-technológiákon dolgozó szervezetek csaknem 20%-a már elérte a megvalósítási szakaszt, míg további 23% releváns felhasználási módokat azonosított be és jelenleg ezek megvalósítását készíti elő.
„A kvantumtechnológiák terén a közelmúltban elért áttörések célja, hogy új korszak kezdődjön meg a számítástechnika, a szenzorok és a kiberbiztonság területén a következő 5 évben. A kutatásunk megerősítette, hogy egyre több szervezet tájékozódik a technológiáról és folytat kísérleteket a kvantumtechnológiák tényleges felhasználási módjaival kapcsolatosan. Az elmúlt két évben különösen a pénzügyi szektorban és az autóiparban figyelhető meg a technológia előretörése. Ahhoz, hogy képesek legyünk kiaknázni ezeket az újgenerációs technológiák adta lehetőségeket, fontos, hogy már ma, amikor a kereskedelmi alkalmazási módjaik elterjednek, felkészültek legyünk. Ennek érdekében kvantumtechnológiai szakértőink csapata világszerte azon dolgozik, hogy megnyissa ügyfeleink számára ennek lehetőségét” – emelte ki Pascal Brier, a Capgemini Innovációs igazgatója.
__________________
* Ezek lehetnek a föld vagy víz feltárását szolgáló kvantumos graviméterek, a folyamatok ellenőrzését és biztonságát szolgáló kvantumszenzorok, a GPS nélküli navigációt szolgáló szenzorok és oszcillátorok, vagy orvosbiológiai képalkotást szolgáló magnetométerek és szenzorok.
Kapcsolódó cikkek
- Fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás és tehetséggondozás – Ez a vállalatok jövőjének kulcsa
- Ezek a világ legetikusabb vállalatai 2022-ben
- Horizonton a feltörekvő technológiák
- Az adatelemzés a biztosítók versenyelőnyének kulcsa
- Ezek a világjárvány hosszútávú hatásai a fogyasztókra
- Kvantumoptikai chipet vásárolt az ELTE
- A mesterséges intelligencia lehet az óceánok megmentésének kulcsa
- Újból növekszik az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása
- Ezért érdemes az 5G-s technológiát választani
- A Fujitsu technológiájával 60%-kal* több szurkoló vehet részt az élő sporteseményeken
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.