Energetikai korszerűsítés valósult meg a MATE kutatóhelyein
720 millió forint támogatással valósult meg az a beruházás, mellyel csökkenteni lehetett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóépületeinek energiafelhasználását. A szarvasi épületet ünnepélyes szalagátvágással avatták fel Dankó Béla országgyűlési képviselő jelenlétében.
Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, az energiahatékonyság növelésével és a megújuló energiaforrások hasznosításával csökkent az üvegházgázok kibocsátása és a fosszilis energiahordozóktól való függőség is, az Európai Uniós irányelveknek megfelelően.
„A fenntarthatóság régóta kiemelten fontos szempont az egyetem életében, így a kapcsolódó tudományos és szakmai ismeretek átadására több képzésen is kiemelt hangsúlyt fektetünk, a gyakorlati tapasztalatok megosztására pedig Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpontot is alapítottunk” – tette hozzá az intézmény vezetője.
A szarvasi épület ünnepélyes átadása alkalmából Dankó Béla országgyűlési képviselő kiemelte, az egyetem és a köré rendeződő intézmények szellemi központot biztosítanak a városnak, ami hozzájárulhat a térség fejlődéséhez és a mezőgazdaságban elengedhetetlen generációváltáshoz is. Hozzátette, a fenntartható fejlődés nemcsak korunk nagy kihívása, de a most átadott energetikai fejlesztések révén az intézmény működtetése is jelentősen gazdaságosabbá válik, ami a város energiahatékonyságát is javítja.
A beruházásban érintett szarvasi Halászati Kutatóintézet (HAKI) laborépületében három hőszivattyú beépítésével korszerűsítették a fűtési rendszert, valamint homlokzatszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével is sokat tettek az energiahatékonyság javításáért.
A Ceglédi Kutatóállomáson 254 millió forint támogatással hőtermelő berendezés- és nyílászárócsere, homlokzati és padlásfödém hőszigetelés, lapostető hőszigetelés, valamint a fűtési szekunder hálózat cseréje, a gödöllői kutatóépületben pedig 304,8 millió forint támogatással homlokzatszigetelés, nyílászárócsere, a lapostető szigetelése és a fűtési rendszer korszerűsítése valósult meg.
A BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. vezetésével sikerrel zárult projekt eredményeként az alábbi indikátorvállalások teljesültek:
• a középületek éves elsődleges energiafogyasztásának csökkenése: 1.800.000 kWh/év
• a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség: 356,400 GJ/év
• az üvegházhatást okozó gázok éves csökkenése: 259 tonna CO2-egyenérték
• az energiahatékonysági fejlesztések által elért primer energiafelhasználás csökkenés: 6480 GJ/év
• további kapacitás megújuló energia előállítására: 0,090 MW
A KEHOP-5.2.2-16-2017-00122 azonosítószámú projekt az Európai Unió Kohéziós Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programok Irányító Hatósága támogatásával valósult meg.
Kapcsolódó cikkek
- 50 helyet lépett előre a MATE a QS agrártudományi ranglistáján
- Új módszert vetnének be a borok hamisítása ellen
- Az erdőtől a vevőig csökkenthető a bútoripar ökológiai lábnyoma
- Felnőttképzésekkel és szakirányú továbbképzésekkel erősödött a MATE Kárpát-medencei hálózata
- A MATE és a KITE Zrt. közösen dolgozik a magyar agrárium modernizálásán
- Forradalmasítja a lakossági energetikai felújításokat a RenoPont
- Elstartolt az EI7 a MATE-n
- A MATE a legmodernebb dróntechnológiai kutatásokkal áll az agrárium szolgálatában
- Drónok pásztázták a MATE rizsföldjeit
- Ingyenes energetikai tanácsadás a lakosságnak és a vállalkozásoknak
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.