A vállalkozásban nincs helye a politikának?
A hazai fogyasztók 8 százaléka eláll a vásárlástól, amikor egy vállalkozás politizálni kezd. Ezzel szemben elenyésző, nem egész egy százalék azoknak a vevőknek az aránya, akik kifejezetten politika miatt döntenek a vásárlás mellett – állapítja meg egy friss országos közvélemény-kutatás.
A Marketing Commando februárban végzett reprezentatív kutatásából kiderült: a magyar fogyasztók szerint nincs helye a politikának a vállalkozásban.
Elenyészően csekély, nem egészen 1 százalék azoknak az aránya, akik kifejezetten azért vásároltak egy vállalkozástól, mert az politizált. Ezzel szemben a válaszadók 8 százaléka eláll a vásárlástól a politika miatt. Ráadásul e válaszadók fele úgy nyilatkozott, hogy a jövőben elzárkózik a vásárlásoktól, bojkottálja a vállalkozást. A válaszadók 7 százaléka vásárolt ugyan, de a politizálás miatt elgondolkodott, hogy megtegye-e. Ők nem a politizálás miatt vásároltak, hanem annak ellenére.
Ha egy cég – vagy annak képviselője – a boltjában, reklámjában, közösségi oldalain politizálni kezd, az emberek 77 százaléka passzívan reagál és nem vesz róla tudomást, válasz nélkül hagyja a dolgot. A válaszadók 10 százaléka udvariasan, de semleges módon válaszol, beszélgetésbe elegyedik. A válaszadók 8 százaléka elzárkózik a témától, és megkéri a vállalkozást, hogy ne politizáljon. Mindössze a vásárlók 13 százaléka megy bele a témába, és fejti ki a véleményét, ha pedig nem ért egyet, akár vitába is száll.
„A kutatás rávilágít, hogy ma még nem elfogadott a véleménynyilvánítás ilyen formája, nem megszokott, hogy egy vállalkozás állást foglaljon politikai kérdésekben” – állapítja meg Wolf Gábor kisvállalatimarketing-szakértő, a kutatást végző Marketing Commando vezető tanácsadója.
Véleménye szerint, ha pusztán gazdasági szempontból néznénk, ebből az következne, hogy nem éri meg a vállalkozásoknak politikai kérdésekben megnyilvánulni. Más oldalról azonban a politika közvetlenül befolyásolja vállalkozás életét, ezért a vállalkozónak szinte kötelessége foglalkozni vele. A kulcs, hogy nem pártpolitika mentén, hanem a vállalkozás értékei mellett kiállva.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egy konkrét párt vagy politikus mellett foglalna állást egy vállalkozás, például érvelhet a szavazás fontossága mellett, felszólalhat a szabadság, a környezetvédelem, a nők jogainak védelmében.
Wolf Gábor álláspontja, hogy az értékek mentén tett politikai véleménynyilvánítás a márkakommunikáció fontos része lehet. Az értékek mentén történő kommunikáció bátran vállalható a vállalkozások számára. Nem kelt ellenérzéseket a vevőkben, ugyanakkor amellett, hogy lehetőséget ad a vállalkozásnak véleménynyilvánításra segít a politikai kérdések kezelésében a közösségi médiában épp úgy, mint a munkahelyen.
A kutatás módszertana
Országos, nemre, korra, településtípusra és iskolai végzettségre reprezentatív kutatás. Mintavétel ideje: 2022. február. A megkérdezettek köre: 18 évesnél idősebb, felnőtt lakosság. Elemszám 500 fő. Az elemzés statisztikai módszerekkel történt.
Kapcsolódó cikkek
- Friss kutatás: minden 6. magyar vásárolna elektromos, vagy tölthető hibrid autót
- A cégek alábecsülik a digitalizációval járó adatbiztonsági kockázatokat
- A munkaerőpiac, ahogy a munkaadói oldal látja
- Tízből négy magyar soha többé nem menne be a bankfiókba
- A magyar vállalatoknak is fontos az etikus működés
- Nem mernek hosszú távra tervezni a fogyasztási cikkek gyártói
- Az adatelemzés a biztosítók versenyelőnyének kulcsa
- Kutatás: sokkal többet ülünk a képernyő előtt, mint a járványt megelőzően
- Ezek a világjárvány hosszútávú hatásai a fogyasztókra
- A jövőbiztos energiaellátást kutatja a BME és az MVM
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.