Ezentúl akár a tengerpartról is alapíthatunk céget

forrás: Prím Online, 2021. november 15. 12:32

Egy új, magyar fejlesztésű program jelentős mértékben egyszerűsíti a cégalapítási eljárást. Az ingyenesen használható felület az ügyvédeknek havi 20-30 munkaórát is megtakaríthat és a leendő cégtulajdonosoknak is lehetőség nyílik arra, hogy bárhonnan elindítsák cégük megalapítását.

A magyar fejlesztésű ingyenes program azon kívül, hogy a leendő cégtulajdonosoknak is kényelmesebbé teszi a cégalapítás elindítását, az ügyvédeket rengeteg manuális munkától kíméli meg. Ez azt jelenti, hogy a dokumentumok összeállításának folyamatát, ami kb. egy órát vesz igénybe, gyakorlatilag egy percre rövidít le. Na de pontosan mit is jelent ez.

 

Egy kis gyorstalpaló cégalapításból

Azon kívül, hogy egy-egy BT. vagy Kft. megalapításakor számos adatot meg kell adni, azt követően még az ügyvédeknek egy rakás dokumentumot elő kell állítania. Ilyen például a létesítő okirat, az aláírásminta, az ügyvédi meghatalmazás, különböző nyilatkozatok vagy éppen a Cégbíróság felé benyújtandó XML kiterjesztésű kérelem is.

 

„Azt láttuk, hogy ez az ügyvédeknek a cégalapítás során egy végtelenül unalmas, manuális munka és ezeknek a dokumentumoknak az előállítása az ügyfelektől veszi el az időt. Ezért arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha kifejlesztenénk egy olyan programot, ami ezt a manuális munkát váltja ki, ezzel segítve az ügyvédek munkáját. Ennek lett az eredménye az ingyenesen használható magyarcegalapitas.hu felület” – mondja a program kitalálója, Varga Csaba.

 

Egy óra helyett egy percnyi munka? 

A magyar fejlesztésű program úgy működik, hogy miután a rendszerbe bekerültek az adatok, az ügyvédeknek nincs más dolguk, minthogy egyszerűen csak rákattintani a Word generálás gombra és a program egy pillanat alatt legyártja a szükséges dokumentumokat, illetve a Cégbíróság felé benyújtandó XML formátumú összesítő táblázatot is. Ezeket eddig az ügyvédek manuálisan, egyesével töltögették ki és most ezt végzi el helyettük a program.

 

„Ez a feladat kb. egy órát vesz igénybe az ügyvédek munkaidejéből cégalapításonként. Gondoljunk bele, hogy ha egy ügyvéd egy hónapban 20-30 cégalapítási eljárást folyatat le, az ebben az értelemben 20-30 munkaórát jelent. És azt gondoltuk, hogy mennyivel hasznosabb, ha a manuális munka helyett az ügyvédek inkább az ügyfeleknek való érdemi segítségre tudják fordítani ezt az időt.” – hívja fel a figyelmet Varga Csaba, a KARCMENTESAGYSEBÉSZET brand vezetője.

 

 

A leendő cégtulajdonosoknak is kényelmesebb

A program használatával tehát nem csak az ügyvédek munkája gyorsul fel, hanem az ügyfeleik is minőségibb ügyvédi szolgáltatást kaphatnak. Ráadásul a leendő cégtulajdonosok bárhonnan, kényelmesen megadhatják adataikat a rendszer segítségével.

 

„Ezt úgy oldottuk meg, hogy az ügyvéd küld egy meghívót a programon keresztül a leendő cégtulajdonos számára, aki e-mailben egy rövid tájékoztató kíséretében kap egy linket. Erre a linkre kattintva kényelmesen kitöltheti a szükséges adatokat akár a tengerparton is. Ha pedig elmenti az adatlapot, arról az ügyvéd értesítést kap és már neki is kezdhet az adatok ellenőrzésének és a dokumentumok legenerálásának. Természetesen az adatok kitöltését meg lehet ejteni az ügyvédnél személyesen is, de mivel a mai világ a digitalizálás irányába tart, ezt a megoldást is fontosnak tartottuk beépíteni” – meséli Varga Csaba, aki egyébként a KARCMENTESAGYSEBÉSZET branddel kívánja felhívni a figyelmet az üzleti életben való tudatosan jogkövető, jogtiszta és transzparens magatartásra.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55