Két féltekés módszerrel hatékonyabb a tanulás

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 18. 11:21

Kivel ne történt volna még meg, hogy sok órán át magolt, később mégsem tudott akár egy gondolatot is felidézni az olvasottakból? A szakember szerint jóval hatékonyabbak is lehetnénk, ha a jobb agyféltekét is „bekapcsolnánk” a tanulás során. Weitz Teréz 20 éve kutatja, hogyan működik az agyunk tanulás közben.

Legyen szó gyerekről vagy felnőttről, manapság mindenkinek egyre nehezebben megy a tanulás – de vajon miért nem vagyunk fogékonyak az új ismeretekre?

 

„Magolni egyébként sem hatékony, de az internet okozta információrobbanás szinte lehetetlenné tette a koncentrációt, a lényegkiemelést. Ilyenkor általában alig több mint az anyag 10 százalékát sikerül elsajátítanunk. Nem csoda, hiszen a bal agyféltekénkre hagyatkozunk, ami az írás-olvasás, a matematika, a racionális gondolkodás területe” – mondja Weitz Teréz tréner és tanulás-módszertani szakértő.

 

A pusztán magolással tanulóknál azok sem jutnak sokkal többre, akik aláhúzzák, színkiemelőzik az olvasottakat: „Ilyenkor valójában nem történik semmi, csak kifestik a könyvet” – mondja Weitz. Ennél egy fokkal alaposabbak azok a tanulók, akik ki is jegyzetelik az anyagot. Igaz, ilyenkor sokan nem a lényeget rögzítik, így ez sem könnyíti meg az emlékezést.

 

Végül külön típust képviselnek azok is, akik visszamondják a tanultakat. Ha azonban ezt nem értő figyelemmel, hanem papagáj módjára teszik, az a vizsgán sem fog jobb eredményt szülni.

 

Mi tehát a hatékonyság titka?

„A lényeg, hogy ne ragadjunk le az anyag egyetlen részleténél, nyerjünk rálátást az egészre” – mondja a szakember, akinek módszerével volt, aki 6 ezer oldalt tanult meg a szigorlatra, a vizsga végén a professzor ráadásul külön gratulált a szép teljesítményhez. De arra is akad példa, hogy egy 17 éves fiatal 5 perc alatt nem kevesebb, mint 67 idegen szót tudott rögzíteni a memóriájába. Hogyan lehetséges ez?

 

„Amikor a bal agyféltekét használjuk a tanuláshoz, csak az egyes elemeket látjuk"  – mondja Weitz. A bal félteke arra hasznos, hogy megragadjuk a lényeget. Ha azonban a jobb féltekét is bevonjuk a folyamatba, az agy átfogó képet alkot. Ehhez szükséges elsajátítani egy másfajta jegyzetelési technikát is, ami nem a megszokott lineáris, sokkal inkább a térbeli gondolkodást segítő módszer.

 

Ebben az esetben is szükség van a megfelelő kulcsszavak memorizálására, ám a számok, az idegen szavak és a nevek elsajátítását külön technika segíti.

 

 

„Ha az egész agyamat használom a tudás elsajátítására, akkor akár az anyag 90-91 százaléka is megmaradhat a fejemben, a megfelelő ismétlési ütem mellett. A módszer már az óvodától kezdve alkalmazható: ha például a gyerekek lerajzolják egy vers “történetét”, mire a rajz elkészül, már meg is tanulták a verset. A két agyféltekés tanulás ugyanakkor különösen hasznos a szülők, az idősebb generáció esetében, akik már a karrierváltás miatt tanulnak, és úgy tapasztalják: az agyuk nem fog úgy, mint régebben.”

 

Weitz Teréz 1995 óta tanít nyelviskolában, azt pedig már 20 éve kutatja, hogyan működik az agyunk tanulás közben. A tudományos modelleket a gyakorlatban is kipróbálta, majd kiválogatta mindazokat, amelyekről úgy érezte: valóban hatékonyan működnek. Több száz diákja már 14 éves korában középfokú nyelvvizsgát tett le, és vannak, akiknek 15-16 évesen sikerült a felsőfokú is.

 

„Nem hiszek a trénerek mantrájában, miszerint csak akarnod kell, és meg tudod csinálni. Attól, hogy odaállok a tükör elé, és ezt mondogatom, még nem jutok egyről a kettőre. A tréningem fontos része a stresszkezelés és a személyiségelemzés, a végén pedig a magabiztos előadástechnikát is begyakoroljuk” – zárja.

 

Akit a módszer bővebben is érdekel, annak ajánlható a szakember Jobbal jobban című könyve, valamint rendhagyó német szótára is, amelyben több mint 1400 szó sajátítható el könnyedén, a hozzá írt mini történettel.

 

Ma már nagyon ritka, hogy valakinek csak egy szakmája van, és nem kell tovább képeznie magát. Ezért olyan fontos, hogy jobban ismerjük a tudás elsajátításának gyakorlati módszereit.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36