Lerakták az NMHH Visegrádi utcai műszaki épületbővítésének alapkövét

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 11. 09:53

Újabb állomáshoz érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Visegrádi utcai épületkomplexumának bővítése: Karas Monika, a hatóság elnöke és Sorbán János gazdasági igazgató letették az új többfunkciós műszaki épületrész alapkövét. A többek között mérőlaborokat, egy rendezvényközpontot és egy szerverközpontot magába foglaló épületegyüttest 2022-ben adják majd át. 

A főváros XIII. kerületében, a Göncz Árpád városközpont közelében, az NMHH meglévő telephelyének bővítéseként épülő többfunkciós műszaki épületben egy modern, európai viszonylatban is egyedülálló  EMC-mérőkamrát és számos kisebb speciális mérőkamrát, illetve mérőlabort alakítanak ki. Mindezek mellett az új épületrészben irodák, tárgyalók, rendezvényközpont és mélygarázs, valamint egy nagy kapacitású, számítógépes adatközpont is helyet kap majd. 

 

Az NMHH-s mérőlaborok fejlesztését, bővítését az évről évre gyorsabb műszaki fejlődés indokolja, hiszen a jelenlegi laboratóriumokat húsz évvel ezelőtt alakították ki.    

 

Az új épületben pontosan ugyanazokat a tevékenységeket fogjuk végezni, amit a jelenlegiben, csak jóval magasabb műszaki színvonalon. Ahhoz, hogy jól láthassuk el a feladatainkat, égetően szükségesek azok a fejlesztések, amit a ma és a belátható jövő technológiai trendjei követelnek meg tőlünk – mondta az NMHH elnöke. Karas Monika hozzátette: olyan épületet szerettek volna, amely esztétikumában és energetikai megoldásaiban is illik a hatósághoz, különösen annak tudatában, hogy egy ilyen méretű és ilyen hangsúlyos helyen álló épület nemcsak a kerület, de az egész város arcára is új vonást rajzol. A tervezésnél ezért a lehető leggazdaságosabb, a minimális energiafogyasztású megoldások mellett döntöttek: a hőszivattyús technológia, a függőleges zöldfalak és a tetőkertek a legkörnyezettudatosabb épületek közé emelik majd az új komplexumot, és ügyeltek rá, hogy a telken a zöldfelületek eddigi aránya is jelentősen növekedjen, a jelenlegi kb. 10 százalékról 35 százalékra.  

 

 

Az épület kivitelezésének lehetőségét nyílt közbeszerzési eljárásban a Grabarics Kft. nyerte el, a terveket pedig a Nirmana Építésziroda készítette. Vékony Péter vezető építész a helyszínen elmondta, az épület a komplexitás mintaépülete. Nincsenek felesleges, rosszul kihasznált terek, de nincs szűkösség sem. A vertikális zöldfelületek mintául szolgálnak épp úgy, mint az emberi munkakörnyezet és a speciális munkavégzés keretei – mondta az építész. Ahogy a kolostorok és az egyetemek az újra formálódó világ tudásközpontjai voltak, a technológia fellegvárai, szellemi műhelyek és nem egy esetben a hírközlés komplexumai, úgy az NMHH épülete is egyfajta tudásközpontként terveződött és valósul meg – fogalmazott Vékony Péter.

 

A hatóság különös figyelmet fordít arra, hogy a munkálatok közben a környék por- és zajterhelését minden lehetséges eszközzel csökkentse, a munkafolyamatokról pedig rendszeresen tájékoztatják a környék lakóit. Az épületet várhatóan 2022 tavaszán adják át. Az építési projekt teljes költsége nettó 17,7 milliárd forint.

 

Miért kell új EMC-mérőkamra?

Az elektromágneses sugárzás adására és vételére alkalmas elektronikus berendezések működési jellemzőinek (rádiótechnikai) és elektromágneses összeférhetőségének (EMC) vizsgálata csak speciálisan kialakított mérőhelyen végezhető. A vonatkozó EMC-szabványok szerint az ilyen helyiségek méretének alkalmasnak kell lennie arra, hogy magába foglalja a vizsgált berendezést, valamint speciális kialakításának és bevonatának semleges mérési teret kell biztosítania. A hamarosan megvalósuló, nagy méretű kamra építésének célja, hogy az NMHH megőrizhesse a laboratórium nemzetközi akkreditációját, részt vehessen laborközi összehasonlító mérésekben és a nemzetközi mérésügyi kampányok során azonos megbízhatóságú és azonos pontosságú mérési eredményeket tudjon biztosítani, és olyan nagyméretű eszközöket is képes legyen tesztelni, mint például egy önvezető autó. 

 

Előtérben a zöld szemlélet

Megújuló energiaforrások és környezetkímélő megoldások biztosítják, hogy az új komplexum minél kevésbé terhelje majd a környezetet: az épületben a fűtés nem gázzal, hanem hőcserélő technológiával fog működni, aminek energiafelhasználása a passzívházakét közelíti. A levegő minőségét a tetőkerti, a jelenleginél négyszer nagyobb zöldterület javítja majd, a telepített növények és fák a felfogott esővizet fogják megkapni. A jelenlegi zajterhelést szinte megszünteti a háromszintes mélygarázs, ahol a telephelyre érkező összes hatósági és dolgozói autó is parkolhat majd.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55