Ötvenmilliós befektetésért versengenek az MVM Edison döntős startupjai

forrás: Prím Online, 2019. május 2. 17:28

Elektromos meghajtású, napelemes hajó, üzleti célú autómegosztó szolgáltatás, az elektromos autók töltését optimalizáló rendszer, illetve okostelefonos alkalmazás, testreszabható okoslámpa, „ipari napóra”, valamint az energiahatékonyságot és a környezetvédelmet szolgáló komplex rendszerek is szerepelnek az MVM Edison startupverseny idei nyolc döntőse között. Az ötletgazdák akár 50 millió forint befektetést is nyerhetnek ötletük sikerre viteléhez.

Több mint 100 jelentkező projektből kiválasztott nyolc csapat verseng az MVM Csoport, akár ötvenmillió forintos magvető befektetéséért az MVM Edison startupversenyén. A pályázaton a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes, környezetbarát és energiahatékony fejlesztéseit keresi a nemzeti energetikai holding.

 

A döntőbe jutott Toaster egy, napenergiát is hasznosító, elektromos pontonhajóval nevezett, amely korszerű megjelenésével, modularitásával újfajta vízi közlekedést tesz lehetővé, praktikus formatervének köszönhetően pedig tárolni is egyszerű. A EnerGO egy, a környezetvédelmi és energiatakarékossági szempontokat egyszerre szolgáló, szoftver- és eszközalapú szolgáltatási platformot tervezett. A szintén finalista City Smart a járműmegosztás üzleti modelljét teremti meg üzleti ügyfelek számára, a nagyvárosi közlekedési problémák enyhítése érdekében. A MET3R ZenCharge komplex rendszere a sofőr, a háztartás, a villamosenergia-hálózat érdekeit, illetve a környezeti szempontokat is figyelembe véve képes optimalizálni az elektromos autók töltését. Szintén az elektromos járművek töltését tenné egyszerűbbé, valamint az üzemeltetőknek nyújtana segítséget töltőik optimálisabb kihasználásában az InCharge okostelefonos alkalmazása, amely egy helyen tesz elérhetővé minden, a töltéssel kapcsolatos információt, szolgáltatást és műveletet. A SmartConnect okos aljzat az elektronikus eszközök készenlétiáram-felhasználását csökkenti, de lehetőséget ad távoli vezérlésre és fogyasztásmenedzsmentre is. A Magnelit testreszabható okoslámpájának dizájnja és funkciója is egyszerűen, szerelés nélkül alakítható mágneses kialakításnak köszönhetően, az okos világítási modul pedig lehetővé teszi az eszköz irányítását okos eszközökről. Az AlfaPed egy, az úgynevezett programozható logikai vezérlőn (PLC) alapuló „ipari napórát” fejleszt. A projekt lényege, hogy drága műszerek helyett a gyárakban működő, PLC-vezérlésű eszközöknél (többek közt robotoknál, gyártócelláknál vagy -gépeknél) már a PLC-kódsorhoz rendelt energetikai paraméterek alapján meghatározzák a helyes fogyasztási adatok közelítő értékét, más megoldásokhoz képest töredék áron.

 

A nyolc döntős kiválasztása során kiemelt szempont volt, hogy a benyújtott, az energetikai szektort célzó pályamunka széles körben hasznosítható megoldást kínáljon, valamint – megfelelő anyagi és szakmai támogatással –, piaci körülmények között is értékesíthető legyen. A finalisták két hónapos, személyre szabott, komplex képzésen vesznek részt az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL), valamint a verseny partnerei, az Exalt Interactive, IBM és az Innoenergy szakértőinek vezetésével. A csapatok a májusi döntőben az akár 50 milliós magvető befektetésért szállnak versenybe a szakmai zsűri előtt, a legjobbnak ítélt három projekt pedig egyenként 3 millió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kap, amely lehetőséget ad kommunikációs stratégia alkotására, arculattervezésre, de akár piackutatásra is.

 

Az MVM Edison program zsűritagjai között szerepel Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Rehus Péter, az IBM Magyarország országigazgatója, Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary vezetője, valamint Csendes Olivér, a Pioneers Ventures befektetői hálózat vezetője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36