Két hét múlva Startup Safari
Új munka, új befektető, új vevő, új üzleti partner, új élmények… mindezekhez juthat hozzá az, aki ellátogat április 17 és 19. között a mintegy 300 program valamelyikére az idei Startup Safari Budapesten. A hazai ökoszisztémában az egyik legváltozatosabb szakmai támogatói kezdeményezésként tartják számon emiatt a Startup Safarit – hangzott el az IVSZ Smart X konferenciáján.
A tizedik, jubileumi Smart X konferenciához igazítva mutatta be idei terveit a Startup Safari Budapest. Mint a főszervező X Labs képviseletében Kovács Péter alapító ügyvezető elmondta, a magyar fővárosban idén negyedik alkalommal, 100 helyszín részvételével megrendezett eseménysorozat a hasonló szafarik legnagyobbja a világon. Ez egyszerre örömteli, ugyanakkor annak is jele, hogy nagy a hiány azokból a lehetőségekből, ahol kapcsolatot teremthetnek, illetve tapasztalathoz és erőforrásokhoz juthatnak a startupok. Persze a magyar rendezvény népszerűsége köszönhető a vállalkozó szellemű és érdeklődő startupoknak is, valamint azoknak a partneri nagyvállalatoknak – például a Bosch, a KPMG, az SAP, vagy a T-Systems közreműködésének – amelyek többek közt tematikus látogatói utak támogatóiként gondoskodnak az aktuális, változatos és értékes programokról.
A Startup Safari beharangozásához kötődően a Smart konferencián kerekasztalbeszélgetést is tartottak a hazai startupok igényeiről, lehetséges támogatásuk módjairól, mind a privát, mind az állami kezdeményezések útján. Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal stratégiai tanácsadója szerint a magyar startup ökoszisztéma támogatói oldalán az államnak is helye kell legyen. „Óriási félreértés azt állítani, hogy nincs helye az államnak, és élénk startupszférájuk miatt hivatkozni Izrael, Észtország, vagy az USA példájára, hiszen ezekben az országokban is jelen van az állam akár a megrendelői oldalon, akár a környezeti feltételek biztosításában.”
Somogyi Zsolt, a magáncégek szabad parkolóhelyeinek alkalmi bérbeadását applikáció útján bonyolító Parkl alapítója is kiemelte, hogy utólag visszatekintve úgy látja, hogy kizárólag saját képességeik mellett a networking útján megszerezhető tapasztalatokra, partnerekre, erőforrásokra is érdemes lett volna támaszkodniuk, még akkor is, ha abban az elkényeztetett helyzetben voltak, hogy financiálisan biztosítva volt belátható időre a működésük.
Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója, a kockázati tőkés oldal képviseletében elmondta, hogy változatos szolgáltatásokkal igyekeznek támogatni a startupokat az érvényesülésben, ugyanakkor fontos, hogy alap vállalkozói készségeket akár már középiskolai vagy egyetemi éveik alatt megszerezzenek a későbbi alapítók. Kölkedi Krisztián jelezte, hogy az NKFIH dolgozik egy olyan terven, ami a közép- és felsőoktatási intézményeket hozza helyzetbe, hogy támogatáshoz jussanak, amennyiben helyi ökoszisztémát, vállalkozóbarát környezetet és tudásmegosztási modelleket alakítanak ki a startupok ösztönzésére.
A kerekasztalbeszélgetésen résztvevők mind egyetértettek abban, hogy a startupok sikerének kulcsa leginkább az oktatásban rejlik, hogy az onnan kikerülőket már ne kelljen edukációs programokkal külön felkészíteni a vállalkozói létre. A Startup Safari szervezői ezért is határozták el, hogy idén országszerte több városból mintegy 250 általános és középiskolai diáknak szerveznek ingyenes bejutást a Startup Safari eseményeire. Mindenki más természetesen a hagyományos csatornákon válthat belépőt a több száz programra!
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.