Ismét összemérik erejüket a fiatal fejlesztők
Harmadik alkalommal rendezik meg március végén a fiatal fejlesztők ChaosStack elnevezésű versenyét Budapesten. Az online előválogatóra már jelentkezhetnek a háromfős csapatok, a beugró feladat után pedig a legjobbak március végén élő fordulóban, mentorok támogatásával mérhetik össze tudásukat értékes nyereményekért.
A programozási nyelvtől független vetélkedőn a hasonló megmérettetések többségétől eltérően a fejlesztők általános problémamegoldó képességét mérik. Nincs kötött szakterület, így a ChaosStack gyakorlatilag a főállású programozók mindennapi munkáját modellezi. A szervezők így a backend, a mesterséges intelligencia, a frontend, a computer vision, vagy akár az architektúra tervezés területéről is készülnek feladatokkal, tehát erősen javasolt multidiszciplináris teammel indulni. A csapatoknak 8-10, a szponzor-mentorok által összeállított feladatot kell megoldaniuk, melyek között lehet személyre szabható híroldal egy startup számára vagy egy Pokémon Go-hoz kapcsolódó pokedex, azaz edzőalkalmazás készítése is.
„Az elmúlt évek sikerei után arra számítunk, hogy a mostani verseny is népszerű lesz a fejlesztők körében. A mentorainkkal való szoros együttműködésnek köszönhetően idén több új elemmel is bővítjük a portfóliónkat. Tavasszal több, egyebek mellett cégek számára szervezett egyedi hackathonnal, ősszel pedig a junior és újdonságként senior ChaosStackkel készülünk, mindezt pedig már nemcsak Magyarországon. Olyan közösséget szeretnénk építeni, ahol a fiatal és senior fejlesztő, a startup és a nagyvállalat együtt keresi a megoldásokat a jövő informatikai kihívásaira” – mondta Gedai T. Bence, a TechEmbassy alapító-ügyvezetője.
A ChaosStacken a szponzor-mentorok mellett egy kiemelt startup is részt vehet, és térítésmentesen adhat feladatot a csapatoknak. Az idei metorok között olyan cégek szerepelnek, mint a Docler Holding, a Bosch, a Semilab, az OTP Bank, az EPAM, a Continental vagy a Cogito.
A ChaosStackre február 23-ától lehet regisztrálni, az online forduló beküldési határideje március 24., az élő fordulót pedig március 30-án tartják a legjobb 17 háromfős csapat részvételével.
A budapesti TechEmbassy célja, hogy olyan támogató közeget hozzon létre, ami segíti a versenyzőket abban, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, próbára tegyék szakmai tudásukat és releváns piaci szereplőkkel ismerkedjenek meg.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.