Mentorprogram a közérthető tudományért

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 27. 12:29

Népszerű mentorokkal idén is folytatódik a SCIndikátor tudománykommunikációs készségfejlesztő program. A képzésen részt vevő egyetemisták magabiztos előadókká válhatnak, ami a tudományos életben való érvényesülés mellett az ismeretterjesztésnek is alapfeltétele. A három hónapos tréningre október 22-ig lehet jelentkezni.

Az átfogó programban a tehetséges egyetemisták és doktorandusz hallgatók nélkülözhetetlen kommunikációs készségeket sajátítanak el, melyek segítségével közérthetően és szórakoztatóan mutathatják be kutatási területüket, eredményeiket. Az ingyenes képzés során személyre szabott mentorálás és csoportos tréningek segítik a diákokat.  Az improvizáció, történetmesélés, előadás- és beszédtechnika fejlesztése mellett téma lesz még a saját márka felépítése a közösségi médiában, az időgazdálkodás és a videókészítés is. 

 

„A program valós igényeket szolgál, és célja, hogy a jövő tudósait és kutatási eredményeiket  a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé tegye. Olyan kommunikációs eszköztárat adunk a kutatók kezébe, melyet a későbbiekben akár nyilvános szerepléskor, akár egy cikkíráshoz bármikor felhasználhatnak” – mondta Szigeti Fanni szervező, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője.

 

A SCIndikátor programra azok az alap-, mesterszakos és doktorandusz hallgatók jelentkezhetnek, akik STEM (természettudományos, informatikai, mérnöki, illetve matematikai) területen kutatnak vagy terveznek kutatni és szeretnének magabiztos előadókká válni.

 

A program végén a tizenkét döntős a SCIndikátor záróeseményén mutatja be kutatását a nagyközönségnek és a szakmai zsűrinek. A félmillió forintos fődíj mellett a legtehetségesebbeket a SCIndikátor szakmai partnerei is díjjazzák. A díjak között külföldi konferencia részvétel, szakmai utazás és publikációs lehetőség is szerepel.

 

A SCIndikátor mentorprogram idén is profi mentorokkal dolgozik együtt, a csapatban lesz Zsiros László Róbert, a Szertár tudományos ismeretterjesztő csatorna alapítója, Kraszkó Zita műsorvezető és improvizációs tréner, Stöckert Gábor, az Index Tech & Tudomány rovat vezetője, és Orlai Balázs design stratégia tervező.

 

A SCIndikátor programra 2018. október 22. éjfélig lehet jelentkezni a https://jelentkezes.scindikator.hu/ weboldalon.

Kulcsszavak: SCIndikátor

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55