CityReach: bemutatkozott a menedzsment és a budapesti kolokációs csarnok

Kovács Attila, 2000. december 11. 22:38
December 11-én sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be az üzleti internet számára professzionális infrastruktúrát, felügyelt szolgáltatásokat nyújtó CityReach International cég vezetői.
Bemutatkozott Sanjaya Addanki elnök, Ralph O'Dell vezérigazgató, James Lewisohn pénzügyi vezérigazgató-helyettes és Szentágotay Vilmos, a közép-európai régió alelnöke, a CRI Hungary vezérigazgatója. Egyúttal megismerhették a sajtó képviselői a CRI Budapest, VIII. Asztalos S. u. 13. alatt mintegy 9 milliárd forintos beruházással épített, 8800 négyzetméteres, nagy biztonságú adatátviteli (ún. kolokációs) központját, amelynek első felhasználója a Magyarországra készülő amerikai Cidena cég lesz. Várható, hogy 2000 első negyedévében több mint 4 ezer négyzetméteren lesznek a központban különböző cégek szerverberendezései.

Szentágotay szólt arról, hogy Amsterdam és London után Budapest a harmadik város, ahol infrastruktúraközpontot építettek és további hármat adnak át év végéig Nyugat-Európában. A CRI optikai hálózati partneri szerződéssel rendelkezik a Matávval, Vivendivel, Pantellel, Novacommal, Antenna Hungáriával, Traffícommal. 2001 áprilisától az UPC is a partnerek közé fog tartozni. Szándéknyilatkozatuk van a British Telecom és a svéd Telia "belépéséről" is. A sávszélesség jelenleg négyzetméterenként 1 gigabit. A központ szolgáltatásai: szerverek fizikai csatlakozására szolgáló ún. Telco szobák, help desk, projektmenedzsment, sávszélesség szolgáltatás, installáció, logisztikai támogatás, ügyfelenként külön menedzser, biztonsági szolgálat.

Kulcsszavak: CityReach +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52