600 helyszínen valósult már meg a Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése

forrás: Prím Online, 2018. július 20. 10:06

Az idén februárban elindult országos pályázat eredményeként a Digitális Jólét Program (DJP) Hálózat több mint egyharmadát szerelték fel a mai kor igényeinek megfelelő digitális eszközökkel és wi-fivel. 

A fejlesztésekre összesen 5 milliárd forintot fordít az állam, a megújult DJP Pontok a tervek szerint 2018 végére országszerte 1500 helyszínen várják majd az érdeklődőket – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón 2018. július 18-án, Balatonfüreden.

 

A kormány célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertesei közé kerülhessen. A DJP Hálózat valamennyi helyszínén több mint kétmillió forint értékű eszközfejlesztés és mentorképzés valósul meg. Az érdeklődők az év végétől országszerte 1500 DJP Ponton azonos felkészültséggel rendelkező DJP Mentorokkal és korszerű digitális eszközökkel (tabletekkel, laptopokkal, okostelefonokkal, multifunkcionális eszközökkel) találkozhatnak. 

 

A balatonfüredi helyszínen Kara Ákos államtitkár elmondta: „A pályázaton már 1400 nyertest értesítettek ki, és eddig 600 pontot szereltek fel új eszközökkel. Az első megújult DJP Pontot Várpalotán adtuk át, Veszprém megyében további 51 helyszínen érhetőek el a szolgáltatások. Az új eszközök telepítése az ország minden részében ütemezetten zajlik. A program célja a digitális alapkészségek fejlesztése, a digitális jártasság növelése, a Pontokra látogatók így a munkaerőpiacon is előnyre tehetnek szert, és erősebb közösségi kapcsolatokat építhetnek ki.”

 

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte, hogy a balatonfüredi helyszín a városi könyvtár évi 40 ezer látogatójához hozza közel a népszerű informatikai szolgáltatásokat. A helyi DJP Pont működése nemcsak a hasznos képzések és a színvonalas internetes hozzáférés miatt, hanem közösségépítő ereje okán is sikeresnek bizonyult.

 

Fromann Richárd, a Digitális Jólét Koordinációs Központ vezetője kifejtette, hogy a DJP Pontok mindenki számára elérhető közösségi terek, melyek interneteléréssel, infokommunikációs eszközökkel, a témában szakértőnek számító DJP Mentorokkal rendelkeznek. A DJP Pontokra azokat a polgárokat várják térítésmentes képzésekkel is, akik fejleszteni kívánják alapvető digitális kompetenciáikat, többet szeretnének megtudni a digitális világról.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55