A projektmenedzserek bevezethetik Görgényi István vízilabda edző csapatelméletét

forrás: Prím Online, 2018. március 14. 12:23

Vannak, akik évekig tanulják a projektmenedzsmentet, mások alkalom szülte megbízások kapcsán válnak szakemberré. A szakma még 2018-ban sem telített, sőt évről-évre egyre több pozíció nyílik. A jó vezetői készségek itt elengedhetetlenek, de a komplex, rendszerben való gondolkodásmód és a hatékony időmenedzsment ugyanolyan fontos, mint a jól megválasztott humánerőforrás. A Projektmenedzsment Fórum idén április 5-én hozza össze a szakmabelieket, akik tudásuk megosztásával egymást segíthetik a fejlődésben és a projektek profi szintű megvalósításában.

Bármilyen kivitelezendő elképzelésről, feladatról is legyen szó, a projektmenedzsment folyamatok öt jól elhatárolt lépésre bonthatók: indítás, tervezés, végrehajtás, kontroll és befejezés. Mindezt egy embernek kell kézben tartania, aki adott költségvetéshez igazodva, a vállalatvezetőség célkitűzéseit szem előtt tartva irányít és motivál egy csapatot. A projektmenedzserek dolgát tovább nehezíti, hogy sokszor az érdekellentétek középpontjában állnak. A projektek résztvevői különböző szervezetek vagy azon belüli egységek delegált dolgozói, identitásuk pedig divíziójukhoz köti őket, így talán az egyik legnehezebb feladat praktikus módszereket alkalmazva csapattá kovácsolni a több irányból érkezett dolgozókat. 

 

Csapatjátékban jelenleg az egyik legnépszerűbb módszert Dr. Görgényi Istvánnak köszönhetjük, aki válogatott vízilabda múltja után jogi doktori diplomát szerzett, valamint szakedzői karrierbe fogott. Irányítása alatt vált az ausztrál női válogatott olimpiai bajnokká. A csapatok működését jól átlátva kidolgozta a Hunting Territory (Vadászterület) csoportdinamikai módszert, amelyet az április 5-i Projektmenedzsment Fórumon egy kerekasztal beszélgetés keretei között fejt ki, ezzel is segítve a csapatvezetők mindennapi munkáját. 

 

dr. Prónay Gábor címzetes egyetemi docens szerint mindemellett ma már illik gondolni azokra is, akik alkalom szülte pillanat okán válnak projektmenedzserré, és igyekeznek átadni számukra is azokat a viselkedésformákat és gondolkodásmódokat, amelyek segítenek a profi munkavégzésben.

 

– Fontos, hogy a nagyobb volumenű projektek kivitelezői betekintést adjanak munkájukba, az előadó szakemberek pedig valóban aktuális témákra reflektáljanak, legyen szó államigazgatási, építőipari, médiaszakmai vagy éppen autógyártási projektekről. Körbejárjuk a döntéshozási mechanizmusokat, új megközelítéseket és megoldásokat mutatunk, de beszélnünk kell azokról a soft skillekről is, amelyek nélkül nem lehet ehhez a szakmához állni. Sőt, idén már a környezetvédelem és a fenntarthatóság témaköre is a megvitatandó témák között szerepel – mondta el Prónay Gábor, a Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsági elnöke.

 

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) által dedikálta rendezvény idén a Danubius Hotel Flamencoban kap helyet, további részletek a honlapon találhatók.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55