MANAP a termékdíj-csökkentésről: „Bízunk abban, hogy ez csak a kezdet”
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP bízik abban, hogy a napelemek termékdíjának 2018. január elsejétől való csökkentése jele annak, hogy a kormányzat ezen túl egyre inkább támogatja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napenergia felhasználásának minél szélesebb körű elterjedését.
2018. január elsejétől a napelem után fizetendő termékdíj kilogrammonként 114 forintról 57 forintra csökken, derül ki a 2011. évi LXXXV., a környezetvédelmi termékdíjról szólótörvény, 2018. január elsejétől hatályos módosításából.
"Amikor a 2015-ben a kormány bevezette a termékdíjat, nem azért tiltakoztunk, mert termékdíj drágította a napelemeket, hanem azért, mert hatszor annyi volt, mint a nyugat-európai átlag. A jövőre fizetendő termékdíj még mindig jelentősen meghaladja az uniós átlagot, viszont az irány örömteli. Azt gondoljuk, végre a magyar kormányzat is felismerte, annak fontosságát, hogy a ma még inkább adóként felfogható termékdíj mértéke közelítsen a valós költségek felé, hiszen a napelemek életciklusuk végén való visszavétele és feldolgozása az elsődleges cél, nem a termékekre kivetett díj beszedése és a bevételek növelése.” – nyilatkozta Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.
„Az elmúlt évekre jellemző kormányzati ellenszél és az egész iparágat sújtó 2016-os visszaesés után most úgy látjuk, hogy az idei és a következő 1-2 év fellendülést hoz ezen a téren. Részben azért, mert a napenergia lehetőségeit egyre növekvő értékben ismeri el az országos energetikai stratégia és a termékdíj csökkentése is segíteni fogja a növekedést. Mindamellett, azt sem felejthetjük el, hogy a piac mind keresleti, mind kínálati oldala erőteljes növekedést mutat, így tényleg a a jogalkotón és a szabályozó szerveken múlik az, hogy Magyarországon a korábbinál erőteljesebb növekedést mutasson a megújuló és ezen belül a napenergia hasznosítása területén.” – tette hozzá Szolnoki Ádám.
Kapcsolódó cikkek
- Milyen napelemet finanszíroznak szívesen a bankok?
- Már idén elérte a 2020-ig kitűzött fenntarthatósági céljai többségét a Xerox
- A bambusz nem csak a pandáknak jó
- Trump elnök döntésének nincs hatása a Xeroxra
- Optimális napenergia felhasználás az ABB innovatív REACT inverterével
- Triplázhat a világ napenergia-termelése 2021-re
- Az ABB technológiájára épül a világ legnagyobb vízre telepített kísérleti naperőműve
- #zöldenjobb: bezöldül az internet a környezetvédelemért
- Dubaj fenntartható városa az ABB inverterein keresztül a napból nyeri a villamos energiát
- Olyan olcsó lesz a napelem, mint az újságpapír!
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.