A Vodafone nyerte el az idei Élményvezér díjat

forrás: Prím Online, 2017. november 9. 15:04

Az ügyfélkiszolgálás és ügyfélélmény témában az egyik legrangosabb hazai üzleti elismerés az DEVELOR Élményvezér díj, amelyet 2017-ben a Vodafone nyert el.

Az idei évben ötödik alkalommal készítette el átfogó ügyfélélmény-kutatását a DEVELOR Tanácsadó Zrt., amelyben a vállalati szegmens mélyinterjús és kvantitatív felmérése mellett a lakosság véleményét is megkérdezte. Utóbbi eredményei egy 1.000 fős reprezentatív országos minta alapján megmutatták azt is, hogy az ügyfelek ma Magyarországon kit tekintenek élményvezérnek, vagyis melyek azok a cégek, amelyek kiemelkedő és maradandó ügyfélélményt nyújtanak. Eszerint legnagyobb mértékben Vodafone Magyarország Zrt.-ről gondolják az ügyfelek azt, hogy ez a cég 2017 „élményvezére”. 

 

Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a kutatás eredményeihez kapcsolódó, az Élményvezér 2017 Díj átadóján elmondta: „Napjainkban fokozatosan növekvő ügyfél elvárások mellett, erősödő versenyben kell helyt állnia a szolgáltatóknak, ha új ügyfeleket szeretnének megnyerni és megtartani őket. Ebben a versenyben csak a legjobbak és az ügyfélélmény fejlesztésbe folyamatosan befektető cégek lehetnek sikeresek!”

 

„Nagy megtiszteltetés számunkra az Élményvezér díj, hiszen a Vodafone-nál kiemelt figyelmet fordítunk az ügyfélélmény folyamatos fejlesztésére, és arra törekszünk, hogy olyan vállalatot építsünk, ahol minden munkatársunk hozzájárulhat tudásával ahhoz, hogy ügyfeleink a lehető legjobb szolgáltatást vehessék igénybe. Ez a fontos elismerés azt mutatja, hogy nagyon sok ügyfelünk elégedett szolgáltatásainkkal és szívesen ajánlja a Vodafone-t ismerőseinek, üzletfeleinek. Az elismerést szeretnénk megosztani minden magyarországi munkatársunkkal és partnerünkkel, velük együtt dolgozunk továbbra is azért, hogy még jobbak lehessünk” – mondta Buday Bence, a Vodafone Magyarország Ügyfélélmény és Csatorna Menedzsment Igazgatója.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36