Két azonnali forgatási támogatásról döntött az NMHH Médiatanács
A Fekete Lyuk egykori budapesti szórakozóhely és az orrszarvúvédelem témáiban forgatási költségekre összesen 2,4 millió forint támogatást szavazott meg e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület döntött három rádiós frekvenciát érintő ideiglenes hatósági szerződés megkötéséről, illetve pontosította a szolnoki médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívását és módosította annak beadási időpontját.
Két forgatási támogatást szavazott meg összesen 2,4 millió forint értékben a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program Escher Károlyról elnevezett ad hoc-pályázatán. Klacsán Gábor a Fekete Lyukról tervez filmet, ahol kibontakoztak a „kulturális rendszerváltozás” előzményei, és ehhez interjút készít Nagy Gyulával, aki létrehozta és üzemeltette a nyolcvanas évek magyar undergroundjának kultikus helyét. A természetfilmes Molnár Attila Dávid a Franciaországban élő Anton Molnar (Molnár Antal) jótékonysági aukcióját rögzítheti október elején Berlinben: a magyar származású festőművész egy orrszarvút, fajának egyik utolsó képviselőjét örökítette meg. A festmény iránt hatalmas az érdeklődés, a művész ennek segítségével pártfogolná a bajba jutott élőlényeket. A pályázatok feltétele, hogy a támogatottaknak indulniuk kell a forgatott anyaggal a mecenatúraprogram következő dokumentum-, illetve ismeretterjesztő filmes pályázatán.
A Médiatanács hozzájárult a Helikon Rádió Kft. kérelméhez, és szeptember 14-től november 12-ig további hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvenciák vonatkozásában az azokat jelenleg is működtető médiaszolgáltatóval. Kérelmére az október 22. és december 20. közötti időszakra ugyancsak hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a tanács a Paks 96,3 MHz helyi rádiós frekvenciát működtető Rádió 96,3 Kft.-vel, amely Fortuna Rádió néven sugároz a vételkörzetben.
A testület módosította a július 31-én közzétett Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását: jogi szempontból precízebb megfogalmazást alkalmaz, hogy a pályázók egyértelműen tájékozódhassanak a beadási kritériumokról. A módosított szolnoki pályázati felhívás értelmében a beadás új időpontja – szeptember 28. helyett – november 13., hétfő.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH Médiatanács: október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat
- Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala
- Elkészült az első, hálózatsemlegességről szóló éves jelentés
- Internetáfa-csökkentés: a szolgáltatók zöme betartotta a szabályokat
- Sok előfizető lecsúszott az adategyeztetésről
- NMHH: Már csak három napjuk maradt az előrefizetős SIM-kártyásoknak az adategyeztetésre
- Egerben kilencedik egyetemi médiaműhelyét nyitotta meg az NMHH
- Ne hagyd figyelmen kívül! Jelentsd be!
- Három aktuális hatósági hír a hírközlési piacról
- Megújult az NMHH honlapja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.