A Magyar Telekom átadta az első, európai uniós forrásból fejlesztett új generációs szélessávú hálózatát

forrás: Prím Online, 2017. július 26. 10:14

Baranya megyében, a Hegyháti Járásban található, 400 háztartást számláló Gödrén adta át a Magyar Telekom az első olyan szélessávú vezetékes hálózatot, amelyet tavaly elnyert európai uniós forrás felhasználásával épített ki a vállalat. 

A településen ezt megelőzően csak rézhálózat állt rendelkezésre, a fejlesztésnek köszönhetően most a település egészén elérhetővé vált a legkorszerűbb Gigabit-képes optikai hálózat, amelyen akár a Telekom 1000 Mpbs sebességű NetMánia 1000 szolgáltatása is igénybe vehető.    

 

Mint ismeretes, a Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 2016 őszén 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyertek el Csoport szinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Ebből az összegből, és a hozzá kapcsolódó jelentős mértékű saját forrásból nagyjából 111 ezer új háztartásban válhat elérhetővé 2018 végéig a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférés (ebből 2400 háztartás lefedését konzorciumban nyerte el a vállalat). Ezek a háztartások ún. fehér területeken fekszenek, ahol eddig még egyik szolgáltató sem volt jelen vezetékes internet szolgáltatással, vagy nem biztosított legalább 30 Mbps sebességű vezetékes internet elérhetőséget.

 

Az elnyert források felhasználásával a Telekom közel 600 településen épít hozzáférési hálózatot, és több mint 800 km körzethálózati optikai hálózatot is lefektet 2018 végéig. Az első félévben ezeknek a projekteknek elsősorban a tervezési, előkészítési, valamint kezdeti beruházási feladatai zajlottak. Több mint 120 projekt esetében már elkészültek az engedélyezési tervek, és elindult vagy a közeljövőben elindul a kivitelezés. Jelenleg 11 járásban folyik közterületet is érintő hálózatépítési tevékenység, ez a szám várhatóan megduplázódik a nyár folyamán.  Őszig várhatóan egy tucatnyi vidéki kistelepülésen helyezi üzembe új, szupergyors vezetékes hálózatát a Telekom. 

 

A fejlesztések révén javulni fog a vidéki régiók szélessávú szolgáltatásokkal való ellátottsága, ezáltal tovább csökken a digitális szakadék az elmaradottabb és a fejlettebb területek között. Az újonnan bekötött háztartások is élhetnek majd a szélessávú internet kínálta előnyökkel, ezáltal javulhat az adott településen élők életminősége és a vállalkozások versenyképessége is. 

 

A Magyar Telekom folytatja emellett tavaly megkezdett, önerős fejlesztéseit is. A vállalat intenzív hálózatfejlesztésének köszönhetően két év alatt (2015-16) további egymillió háztartásban tette elérhetővé saját költségén a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférést. Idén további 270 ezer háztartás szélessávú lefedése a cél, amelynek időarányos teljesítésével jól áll a vállalat: június végéig több mint 150 ezer új háztartást ért el újgenerációs hálózatával, ezek harmada Gigabit-képes optikai hozzáférés. Az év első felében fejlesztéseket valósított meg a Telekom többek között Törökbálinton, Érsekvadkerten, Kiskunmajsán, Hajdúnánáson, valamint Budapest több kerületében. Folytatódik a fejlesztés a XII. kerületben (mintegy 20 ezer új háztartás lefedése a cél), valamint a II. kerületben is elkezdődtek a munkálatok (15 ezer háztartás lefedése a cél). 

Kulcsszavak: Magyar Telekom hálózat

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36