A pelenka volt a slágertermék 2017 első félévében

Mennyiség alapján a pelenkák, míg forgalmi érték szerint a háztartási gépek fogytak a legjobban az eMAG.hu-n

forrás: Prím Online, 2017. július 15. 11:19

A GKI Digital felmérése szerint a dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu csaknem 40 százalékkal több megrendelést regisztrált 2017 első felében az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Kiderült, hogy a vásárlók legnagyobb számban pelenkákat, mobiltelefonokat, valamint mobiltelefon tartozékokat rendeltek. Forgalmi érték szerint a háztartási gépek, televíziók, valamint a mobiltelefonok adták az eMAG bevételének legnagyobb részét.

Az eMAG második negyedéves beszámolója szerint a cég forgalma az elmúlt évben a piaci átlag háromszorosával nőtt a teljes hazai kiskereskedelmi szegmens mindössze 18 százalékos bővülése mellett. A GKI Digital kutatása alapján a vállalat így Magyarország legnagyobb volumenű növekedést elérő online kereskedőjének számít. A felmérés alátámasztotta, hogy a vállalat fejlődése töretlen, hiszen 2017 első félévében 5 százalékkal többen vásároltak az eMAG.hu oldalon, a rendelések száma pedig 38 százalékkal volt több a tavaly júniusi adatokhoz képest. Ehhez az eredményhez az eMAG ügyfeleinek növekvő vásárlási gyakorisága is hozzájárul, hiszen 2016 hasonló időszakához viszonyítva egy vásárló átlagosan 30 százalékkal több rendelést adott le idén.   

 

A fővárosban a nagy háztartási gépek, vidéken a napi fogyasztási cikkek a legkelendőbbek

Az év első felében a webáruház árbevételének jelentős részét, közel 50 százalékát a nagy háztartási gépek, a televíziók és a mobiltelefonok adták, és 2017-ben eddig összesen 65 ezer darab televízió, tablet és mobiltelefon talált gazdára. Nagy háztartási gépeket főként a budapesti vásárlók rendelnek átlagosan termékenként 63.000 forint értékben, a legkeresettebb eszközök közé pedig a fagyasztók- és hűtőszekrények, valamint a mosó- és szárítógépek tartoznak.

 

Az értékesített darabszám tekintetében viszont az első három termékkategória a pelenkák, a mosó- és tisztítószerek, valamint a mobiltelefon tartozékok voltak, amelyekből összesen több mint 130.000 darabot vásároltak idén. A felmérésből kiderült, hogy a pelenkákat és kiegészítő árucikkeket főként vidékről és jellemzően 2 csomaggal vásárolnak, termékenként átlagosan 4.100 forint értékben.    

 

A vásárlási élmény számít

A webáruház termékportfóliója duplájára nőtt az elmúlt fél évben, így a vásárlók jelenleg több mint 600 ezer féle, az eMAG és Marketplace partnerei által forgalmazott termék közül válogathatnak. Ezzel együtt maga a vásárlási élmény, a minőségi szolgáltatások, és a kedvezményes termékek egyre szélesebb választéka is hozzájárult az eMAG sikeréhez, a fogyasztói elégedettséghez és a visszatérő vásárlók arányának folyamatos növekedéséhez. 

 

Ezt támasztja alá az is, hogy a GKI felmérésében résztvevők az eMAG legnagyobb előnyeként a piaci átlagnál gyorsabb és kényelmesebb vásárlási folyamatot, a kedvező kiszállítási konstrukciót, valamint a terméklapokon megtalálható felhasználói értékeléseket emelték ki. Jelentős azok aránya (30%), akik elsősorban az akciós termékekért keresik fel a webáruházat, viszont a visszatérő vásárlók az említett szolgáltatások és az online vásárlás egyszerűsége miatt rendelnek ismét az eMAG.hu oldalról, amit az egyre népszerűbb mobil alkalmazás is elősegít. A kutatás arra is rávilágított, hogy a vásárlók több mint egyharmada már kipróbálta az applikációt, és az összes rendelés 12 százaléka már ezen keresztül érkezik az aktívabb ügyfeleknek köszönhetően.  

 

Hunyady László, az eMAG marketing igazgatója a beszámoló kapcsán úgy fogalmazott: „A magyar e-kereskedelmi piacra jellemző paradigmaváltás az eMAG vásárlóinál is megfigyelhető, azaz a kedvező ár önmagában már nem képes egy webáruház versenyképességét és növekedését biztosítani. Ezért a vásárlói élmény folyamatos növelése mellett célunk szolgáltatásaink állandó fejlesztése, az elérhető termékkategóriák bővítése.”

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36