Vége a klasszikus tévézésnek

A Z generáció fele nem néz már híradót, 44%-uk közösségi oldalakról tájékozódik

forrás: Prím Online, 2017. május 22. 11:55

Tudatosan csupán 28%-unk kapcsolja be a televíziót, a fiatal generáció életében már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját – derült ki a Jófogás és a GKI több mint 10 ezer aktív internetezőt bevonó kutatásából. A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.

 

Hogy állunk az infokommunikációs eszközökkel? 

Generációk szerint előre haladva a háztartásokban egyre alacsonyabb számban találkozunk televíziókészülékkel (78%), és bár az okostelefon (80%) után ez a második leggyakrabban előforduló infokommunikációs eszköz, a jellemzően még mindig szüleivel élő Z generáció életében már közel sem játszik olyan fontos szerepet. Esetükben ugyanis az okostelefon (31%), a PC (26%) és a laptop (27%) jelenti a médiafogyasztás központját. A laptop egyébként az Y generáció esetében is központi helyet foglal el, hiszen 1/3-uk tartalomfogyasztása terelődik erre az eszközre. 

 

 

 

‒ Az apróhirdetési piacon az új és a használt TV készülékekre, laptopokra és okostelefonokra egyaránt nagy a kereslet. Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik azonban az olyan jellemzően Z generációs eszközök után, mint a bluetooth hangszóró, amellyel a fiatalok 43%-a rendelkezik és a játékkonzol, amely a kutatás eredményei szerint a 2000 után születettek 30%-a birtokol. Ez utóbbi egyébként jól mutatja a trendváltást is, miszerint a fiatalok már kifejezetten játékra dedikált eszközöket preferálnak, a PC-t ilyen szempontból is egyre inkább mellőzik – elemezte Palocsay Géza, a Jófogás ügyvezetője.

 

Generációs különbségek nélkül elmondható, hogy a megkérdezettek többsége a világhálón szeret böngészni, legyen szó olvasnivalóról, zenéről vagy éppen filmekről, esetleg műsorokról. 

 

 

 

Mi lesz a tévével?

Bár a tévézés a megkérdezettek 55%-ánál még mindig döntően az esti kikapcsolódás része, konkrét műsor miatt már csak 28%-unk kapcsolja be készülékét. A műsorválasztás gyakran ad-hoc módon, kapcsolgatással dől el, a legtöbben filmeket, ismeretterjesztő-, hír- és riportműsorokat, sorozatokat, sport és főzős műsorokat néznek. A Z generáció mintegy negyedének van olyan kedvenc műsora, amit a tévében nem is adnak, így valamelyik online felületen követi akár heti rendszerességgel. A tévézők 65%-a jellemzően kiegészítő tevékenységként, csak a háttérben járatja a készüléket, a legkevesebb időt pedig az Y és X generáció szánja erre a tevékenységre.

 

Honnan tájékozódunk?

A hír- és riportműsorok népszerűsége generációnként jelentősen eltérő, de a legtöbb korcsoport szívesebben nézi meg a híreket, minthogy elolvassa őket. Kivétel ez alól az Y generáció, amelynek tagjai épp olyan készséggel olvasnak, mint néznek híreket. A tévés híradók népszerűsége a kor előre haladtával nő: míg a Z generációnak csupán 55%-a, addig a Babyboomerek közül szinte mindenki nézi. Egyre jellemzőbb ugyanakkor, hogy az aktuális hírekről szívesen tájékozódunk online is – 30%-unk ezt ráadásul tudatosan, bizonyos oldalak végig látogatásával teszi, de a gyűjtőoldalakon és közösségi oldalakon való keresgélést is 25-25%-ban preferáljuk. A Z generáció 44%-a az online hírek keresgélésekor elsősorban a közösségi oldalakra támaszkodik, és teszi ezt az Y generáció 1/3-a is. 

 

A Z-ket képernyő elé ültetni leginkább sorozatokkal és filmekkel lehet, de a tehetségkutató- és showműsoroknak is ők lehetnek az elsődleges célközönségei. Rájuk jellemző egyébként leginkább a műsorvisszanézés tevékenységes is.

 

 

 

A kutatás eredményeiből kivehető, hogy a tartalomfogyasztás egyre mobilabbá válik, a fiatalok körében a zene/rádió hallgatás például kifejezetten a napi rutin, így például az utazás és a munka része. Éppen ezért a mobiltelefon és mobilinternet előfizetések is beépültek a mindennapjainkba, ám azok keretével a legtöbben nem tudnak megfelelően gazdálkodni. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36