Tovább bővül a hazai startup-paletta

forrás: Prím Online, 2017. április 6. 14:08

Sikeres hazai magánbefektetők támogatásával indul el a Studio 1 Preseed Befektetési Zrt., valamint a saját startup alapítására és vezetésére felkészítő Drukka Startup Academy – hozták nyilvánosságra a harmadik alkalommal megrendezett Drukka Progress Bar meetupon. Az eseményen az is kiderült, hogy múlt héten megszületett az első európai uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetési döntés a Hiventures Alapkezelő magvető tőkeprogramjában.

Világszerte egyre terjednek az ún. startup-stúdiók, más néven startup gyárak - azok a szervezetek amelyek belső erőforrásokból hoznak létre innovatív cégeket gyors egymásutánban. A modell a legtöbb olyan kihívásra receptet kínál, amellyel manapság a kezdeti fázisban lévő vállalkozásoknak szembe kell nézniük. A Magyarországon is egyre nagyobb ismertségnek örvendő stúdió-modell fontos szereplői most sikeres hazai magánbefektetők támogatásával elindítják a Studio 1 Preseed Befektetési Zrt-t, amelynek segítségével további startup cégek épülhetnek, jelentették be a Drukka szervezésében megvalósuló rendezvényen. 

 

A modell alapján az épülő startupok fő tulajdonosan a Studio 1 lesz, így a befektetők a megszokottól eltérően nem egy, hanem a portfólióba tartozó valamennyi startupra rálátást kapnak. A Studio 1 egyelőre 75 millió forinttal és négy befektetővel indul; az összeg és a befektetői kör azonban folyamatosan bővül. A Drukka számításai szerint 3-5 év alatt 30-40 új startup tud felépülni a Studio 1 támogatásával. 

 

„A Drukka indulása óta eddig kb. 18 startupot építettünk, és a célunk, hogy a Studio 1 indulásával még több céget indíthassunk útjára. Nem elég ugyanis a jó ötlet, megfelelő attitűd és gyakorlatias munkamódszer szükséges a sikeres építkezéshez. A feladatunk, hogy kineveljük a következő generációs startup-vezetőket. Jelenleg nagyjából 10 CEO-nk van, de ha a következő években még 30-40 startupot szeretnénk felépíteni, akkor ahhoz ugyanennyi CEO is kell” – mondta el Szigeti Attila, a Drukka Startup Studio operatív vezetője.

 

 

Ebben a küldetésben nagy szerepet játszik a jövőben a Drukka Startup Academy is, amelynek indulását szintén az eseményen jelentették be. A Startup Academy célja, hogy tapasztalt startup-vezetők, befektetők és szakemberek segítségével készítsen fel a saját startup alapítására és vezetésére. 

 

„Az elmúlt években sok olyan tudás halmozódott fel nálunk, amelyet kár lenne parlagon hagyni. Fontos, hogy a nagyvállalati vezetőket is elérjük, hiszen egyre több cég ismeri fel, hogy a „startup-os” módszerekkel lehet igazán áttörő, újszerű innovációkat életre kelteni. Ennek kiaknázására pedig a cégeknek szükségük lesz a megfelelő startup-szemlélettel rendelkező belső innovációs csapatokra” - mondta el Szigeti Attila, aki hozzátette, a Startup Academy első pilot programja április 21-én, a Startup Safary Budapest keretében indul. 

 

Megszületett az első európai uniós forrásból finanszírozott befektetési döntés

A hazai startupoknak számos lehetősége adódik arra, hogy forráshoz jussanak. A stúdiókon túl több angyalbefektető és alapkezelő segíti az induláskor a cégeket. A Hiventures Alapkezelőhöz eddig közel 450 befektetési igény érkezett – hangzott el a Drukka rendezvényén. 

 

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelőnek összesen 50 + 6,5 milliárd forint áll rendelkezésére, hogy új alapokra helyezze az innovatív kkv-k finanszírozását, támogassa a hazai startup ökoszisztémát, vállalkozói kultúra fejlesztését és ezáltal növelje Magyarország versenyképességét. Ebből az összegből 30 milliárd forintot európai uniós forrásból, további 20 milliárd forintot pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. meglévő alapjaiból biztosítanak. Utóbbira vonatkozóan már tavaly megkezdődtek a kihelyezések: 2016 augusztusa óta összesen 2,2 milliárd forintról döntöttek, melyből 0,73 milliárd forint tőkeösszeget folyósítottak is. 

 

„Múlt héten megszületett a 2014-2020 fejlesztési időszak első európai uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetési döntés a magvető tőkeprogramunkban. A tőkeprogramok népszerűségét az is bizonyítja, hogy augusztus óta több mint 400 befektetési igény érkezett a Hiventures Alapkezelőhöz. Az eddigi tapasztalatok alapján számos hasznos tippet tudunk adni a hazai startup-közösségnek arról, hogy mely sikertényezők szükségesek egy eredményes befektetéshez” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese. 

 

 

A Drukka rendezvényén a hazai startup-szcéna meghatározó alakjai, Balogh Péter, a világ egyik legnépszerűbb navigációs rendszerének társalapítója, a rendszert fejlesztő cég korábbi tulajdonos-vezérigazgatója, valamint Faix Csaba, a Prezi regionális PR-vezetője is hangsúlyozták az első generációs startupperek támogató szerepét a most indulók sikerében.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36