Közel 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet

forrás: Prím Online, 2017. március 9. 12:39

A tervezett 178 ezer helyett így mintegy harmadával több háztartásban valósultak meg a Szupergyors Internet Program keretében elindított fejlesztések 2016 végéig. 

A távközlési szolgáltatók ebben az ütemben önerőből, pályázati támogatás nélkül fejlesztették hálózataikat, lehetővé téve, hogy az előfizetők lényegesen gyorsabb, korszerűbb internetszolgáltatáshoz juthassanak.

 

„A jövő a digitalizáció, a kormány ezért elkötelezett abban, hogy a hazai munkavállalók és vállalkozások a digitális átalakulás nyerteseivé válhassanak. Az előrelépés alapvető feltétele egy országosan elérhető, korszerű, legalább 30 Mbps sávszélességű hálózat, amely most 230 ezer lakossági és vállalati előfizető számára vált hozzáférhetővé” – mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

 

A kormány vállalta, hogy két évvel az Európai Unió 2020-as véghatárideje előtt, 2018 végéig minden magyarországi háztartás, vállalkozás, közintézmény számára, amely igényli, elérhetővé teszi a szupergyors internetet. A közel 1 millió háztartás korszerűsítése fele részben a szolgáltatók önerős vállalásából, fele részben európai uniós és hazai támogatásból valósul meg.

 

Az önerőből megvalósuló fejlesztésekről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ötvenöt távközlési szolgáltatóval írt alá megállapodást összesen 470 279 háztartás hálózati fejlesztésére. A társaságok vállalták a fejlesztések határidőre történő befejezését, és a folyamatos adatszolgáltatást az előrehaladást ellenőrző Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség felé. A kormány az önerőből fejlesztett területeken nem jelentetett meg pályázatot, az építkezéseket könnyítő jogszabályi környezetet alakított ki, a beruházásokat közműadó kedvezményben részesítette, és folyamatos szakmai támogatást biztosít a szolgáltatók számára.

 

A megállapodások alapján 2016 végére elérni tervezett 178 110 háztartással szemben 229 247 háztartásban vált előfizethetővé a szupergyors internet. A várakozásokat jócskán felülmúló eredmény 129 százalékos megvalósulási arányt jelent.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36