Szélessávú optikai körzethálózati fejlesztések több kistérségben
Másfél milliárd forintos projekt keretében szélessávú optikai körzethálózat fejlesztésbe kezdett az Opticon Kft. több kistérségben, Marcali, Lengyeltóti, Fonyód, Kecskemét és Kunszentmárton térségében.
A projekt 1,043 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg - ismertette a cég az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Megjegyezték: támogatás nélkül a térségekben a hálózati infrastruktúra a gyenge megtérülési kilátások miatt belátható időn belül piaci alapon nem épült volna ki.
A fejlesztés során korszerű infokommunikációs infrastruktúrát építenek ki, amely kapacitásaival hosszú távra biztosítja a lakossági igényeket, egyben növeli a térségben működő vállalkozások versenyképességét is - fogalmaznak a közleményben.
A több mint 220 kilométer optikai hálózat kiépítésével 33 településen teszik lehetővé a különböző technológiájú hálózatokat üzemeltető szolgáltatók számára a szabványos felületeken történő, "open access" hozzáférést, valamint az új rendszeren triple-play (internet, televízió, telefon) szolgáltatások is elérhetőek lesznek.
A pályázat keretében az Opticon Kft. vállalta, hogy a projekt befejezését követően három éven keresztül, évente kétszer a digitális készségek fejlesztését célzó oktatást tart az érintett településeken.
A több mint tíz éve alapított kecskeméti cég saját honlapja szerint mára 70 településen építette ki az optikai hálózatot pályázati kereteken belül, és közel 100 000 háztartás számára biztosítja a internet-, telefon- és televízió-szolgáltatást.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan hackeljük magunkat biztonságosra?
- Új távlatok a nyílt hálózatkezelésben
- Privát biztonsági felhővel bővíttette a vállalatok védelmét a Kaspersky
- Csepreghy: a szélessávú lefedettség csak a kezdet
- Szupergyors internet lesz a hazai közoktatásban
- Már több mint 125 ezer látogató járt az NMHH szelessav.net oldalán
- Telekom: folytatódik a hálózatfejlesztés
- Big Data elemzéssel megelőzhetők a hálózati problémák
- Gazdaságélénkítő és társadalomfejlesztő hatása van a szélessávú internetnek
- Nagysebességű internetet kap közel négyszáz iskola
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.