Drónrendőrséget állítanak fel Tokióban
Drónrendőrség alakul Tokióban, megakadályozandó a pilóta nélküli repülőszerkezetek berepülését kiemelten fontos intézmények és létesítmények vagy sűrűn lakott városrészek fölé a japán fővárosban.
A légi közlekedési törvény erre vonatkozó módosítása csütörtökön lépett hatályba, a néhány tucat főből álló, drónvadász rendőrosztag pedig még az év végéig szolgálatba áll.
A törvényjavaslat értelmében a pilóta nélküli gépeket napfelkelte és napnyugta között lehet csak használni, robbanóanyagot nem szállíthatnak. Csak külön engedéllyel lehet röptetni őket nagy tömegeket vonzó események, például fesztiválok vagy kiállítások területén, sűrűn lakott területek felett, közel a repülőterekhez, és a kiemelten fontos intézmények, például a miniszterelnöki iroda, a törvényhozás és a tokiói császári palota vagy az atomerőművek felett. A törvénysértőkre akár félmillió jen (több mint egymillió forint) pénzbírság szabható ki.
A drónrendőrségnek az lesz a dolga, hogy bemérje és előállítsa a törvényt sértő modellezőket. Ha nem sikerül őket rendőrkézre keríteni, akkor nagy méretű rendőrségi drónok emelkednek a levegőbe, és a hozzájuk erősített hálóval ártalmatlanítják a repülő alkalmatosságokat.
Közben már készülnek az újabb törvényi javaslatok, amelyek előirányoznák a drónkezelői képesítés beszerzését, továbbá a személygépkocsik regisztrációjának a mintájára a drónok kötelező bejegyzését.
A törvényi szigorítás szükségességét egy áprilisi incidens indokolta: a japán miniszterelnöki rezidencia tetején találtak egy félméteres, négyrotoros drónt (úgynevezett quadrocoptert), amelyre nukleáris sugárzásra figyelmeztető matricát ragasztottak, ráerősítettek egy ködgyertyát és egy kis műanyag tégelyt, amelyben a négy évvel ezelőtti szökőárban megrongálódott fukusimai erőmű környékéről való, enyhén sugárzó homok volt. A gép irányítóját őrizetbe vették, és kiderült róla, hogy hevesen ellenzi a fukusimai katasztrófa után leállított atomerőművek újraindítását.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar innovátorok a 100-as listán
- Az Amazon bemutatta a csomagszállító drónját népszerűsítő videót
- Egyre durvább módszereket vetnének be a drónok megfékezésére
- Jön a drónjogsi és a drónrendszám
- Letartóztatták a CoinVault zsarolóvírus-támadások gyanúsítottjait
- Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség
- A Facebook Boeing méretű drónnal terjesztené a netet
- Rendőrként nem nyilváníthatnak véleményt az interneten a rendőrök
- Megérinthető hologramot mutattak be japán kutatók
- Drónokat dob piacra a GoPro
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.