Sziget - Sigur Rós, Bring Me The Horizon, John Newman 2016-ban
A Sigur Rós, a Bring Me The Horizon, a Kodaline, az M83, John Newman, MO, a Parov Stelar Band és Naughty Boy is fellép jövőre a Sziget fesztiválon.
"Bár a nagy nevek még hátravannak, úgy tűnik, a Sziget önmagában sokat jelent az embereknek, hiszen a fellépők ismerete nélkül, a jegyvásárlás kezdetének első 24 órájában a kiadható bérletek 25 százaléka gazdára talált" - idézte Gerendai Károly főszervezőt a Sziget Kft. által eljuttatott közlemény.
A Sziget fesztivált 2016-ban - hosszú évek óta újra - szerdától szerdáig, augusztus 10-től 17-ig rendezik meg.
A kultikus izlandi poszt-rock zenekar, a Sigur Rós először a jövő évi Sziget fesztiválon lép fel Magyarországon. A csapat különleges koncertet ígér, hiszen új látványvilággal és különleges, új dalokkal kibővített műsorral vág neki turnéjának.
A grindcore, death metal és emoalapokból építkező Bring Me The Horizon idén megjelent ötödik albumával, pályafutása legerősebb és legérettebb darabjával érkezik a Szigetre. Az amerikai Billboard-lista második helyén nyitott új album a korábbihoz képest komoly iránymódosítást jelent a zenekar életében.
Szintén jön a Szigetre Írország indie-pop favoritja, a Kodaline, amely az elmúlt néhány évben került fel a könnyűzenei térképre. Idén februárban jelent meg második stúdiólemeze, minden eddiginél sikeresebb évét egy teltházas brit turnéval zárja. A csapat a European Border Breakers Awardson két díjat is kapott, dalai több filmben és sorozatban feltűntek.
Az elektronikával átszőtt, sodró lendületű, néhol monumentális, ugyanakkor álmodozó, indie- és szintipopban utazó francia M83 első magyar fesztiválja a Sziget lesz 2016-ban. Az M83 az elmúlt években leginkább filmzenékkel jelentkezett, jövőre várhatóan megjelenik a sikeres - a világsláger Midnight City-t tartalmazó - 2011-es Hurry Up, We're Dreaming lemez folytatása.
A kritikai sikert aratott Trouble után idén októberben megjelent második albumával érkezik a Szigetre John Newman, akinek 2012 májusában az egész világ megismerte a hangját a Rudimental drum'n'bass himnusza, a Feel the Love révén. A bemutatkozó lemezét felvezető Love Me Again szintén végigjárta a slágerlistákat. A jövőre 26 éves brit pop-soul előadó 2014-ban a zamárdi Strand Fesztiválon, tavaly a VOLT-on lépett fel.
Idei koncertje után visszatapsolta közönsége a Szigetre a 27 éves dán énekes-dalszerzőt, Karen Marie Orstedet, művésznevén MO-t, aki generációja egyik legérdekesebb előadója, népszerűsége a skandináv popzenei színtérről egész Európára és Amerikára átterjedt. Az osztrák Marcus Füreder zenekara, a Parov Stelar Band az elektro szving stílus feltalálója, a nagy fesztiválok legbulizósabb bandái közé tartozik. A csapat tagjai a hagyomány és a fejlődés gondolatát egyesítve, a dzsesszkultúra világából merített inspirációk és a legmodernebb elektronikus hangminták keresztezéséből állítják elő lendületes zenei darabjaikat. A Parov Stelar Band is járt már a Szigeten, nemrég, idén szeptemberben a Budapest Parkban lépett fel.
Szintén csütörtökön jelentették be a szervezők Naughty Boy (eredeti neve: Shahid Khan), a pakisztáni származású 30 éves brit producer, dalszerző, dj fellépését. Eddigi legismertebb slágerén, a La La Lán közreműködött Sam Smith, Hotel Cabana című, 2013-ban kijött lemezén szerepelt Wiz Khalifa, Ed Sheeran, a Bastille és Emeli Sandé is. Legfrissebb slágere a Beyoncé-Arrow Benjamin párossal közös Runnin' (Lose It All).
Kapcsolódó cikkek
- A sztárok is a Szigetre szavaztak
- Szigetes fesztiválok ismét a legjobbak közt
- Jó start volt a Sziget a startupoknak
- Van, aki egész évben a kedvenc fesztiváljára spórol
- A Pussy Riot is ott lesz a Szabadság Szigetén
- Sziget, mint még soha
- Cirque du Sziget - Szigetet és cirkuszt a népnek
- Rekordra számítanak a szigetesek
- A Canonnak fotózhatsz a Szigeten
- Kings Of Leon a Szigeten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.