A kamaszok nagyobb problémának tartják az internetes zaklatást, mint a kábítószerrel való visszaélést

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 28. 16:38

A Vodafone legfrissebb felmérése szerint a kamaszok több mint fele úgy gondolja, hogy az internetes zaklatás rosszabb, mint a személyes zaklatás, 43%-uk pedig úgy érzi, hogy nagyobb problémát jelent a fiatalok számára, mint a kábítószerrel való visszaélés.

A Vodafone 11 országban, közel 5000 kamasz megkérdezésével végzett felmérést, melyből kiderül, milyen súlyos problémának tartják a kamaszok az internetes zaklatást. Az adatok szerint súlyosabbnak értékelik, mint a droggal való visszaélést. A Vodafone ezért Magyarországon is elindítja a nemzetközi #BeStrong internetes zaklatás-elleni hangulatjel kezdeményezését.

 

„A digitális világba született új generáció folyamatos internetes kapcsolatban érzi a legjobban magát, de ez nem csak előnyökkel jár, hiszen az online világban a fiatalokat számos veszély is fenyegeti. Kutatásunk arra világított rá, hogy sok kamasz nem tudja, hogyan segíthetne a barátjának internetes zaklatás esetén, a #BeStrong kampány pedig éppen azért született, hogy a fiatalok jelezni tudják támogatásukat érintett társaik felé." – mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

A Vodafone felkérésére a YouGov által elvégzett felmérés szerint, a kamaszok közel egyötöde (18%) esett már áldozatul internetes zaklatásnak, és 41%-uk depressziósnak és tehetetlennek érezte magát miatta. 26%-uk érezte úgy, hogy magára hagyták, 18%-uk fejében pedig még öngyilkos gondolatok is megfordultak.


Az internetes zaklatásnak áldozatul esett kamaszok 38%-a azt nyilatkozta, hogy a zaklatást még a szüleiknek vagy gondviselőjüknek sem mondták el. Szégyellték magukat vagy féltek tőle, hogy a szüleik beleszólnak, és aggódtak, vajon mit fognak lépni. A megkérdezettek 43%-a úgy nyilatkozott, hogy nagy kihívás lenne számára támogatni a közösségi médiában zaklatott barátját, mert „nem találná a megfelelő szavakat" együttérzése kimutatásához. A kamaszok 72%-a azt nyilatkozta, hogy ha barátjukat internetes zaklatás érné, minden valószínűség szerint hangulatjel használatával fejeznék ki együttérzésüket vagy támogatásukat.

 

#BeStrong


A felmérés eredményére válaszként a Vodafone elindítja a nemzetközi #BeStrong internetes zaklatás-elleni hangulatjel (emotikon) kezdeményezését, amelynek részeként olyan „támogató hangulatjelek" készültek, amelyek célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a részvét, az együttérzés és támogatás kimutatásának fontosságára.

 

A hangulatjeleket a felmérésben részt vevő 4 720 kamasz választotta ki a Vodafone és a zaklatás-ellenes szakértők által tervezett jelek széles választékából.

 

A „támogató hangulatjel" ötletét a Vodafone szemiotikusokkal - azaz jeleket és szimbólumokat, valamint azok felhasználását és értelmezését tanulmányozó szakértőkkel -, zaklatásellenes non-profit szervezetekkel, többek között a Diana Award-dal; az ENABLE-lel, valamint az Inside Out (Agymanók) című Pixar film karaktereinek létrehozásában tanácsadóként közreműködő Dacher Keltnerrel, a Berkeley Egyetem professzorával együtt dolgozta ki.


A most közzétett új videón Keltner professzor mutatja be, hogy mennyire fontos, hogy a kamaszok ki tudják fejezni támogatásukat és együttérzésüket az internetes zaklatás áldozatául esett társaik felé. Úgy fogalmazott: „Nagyon sok hangulatjel létezik, amely csak az alapérzelmeket fejezi ki. A fiataloknak jobb eszközökre van szükségük érzelmeik kifejezésére, olyan hangulatjelekre, amelyeknek elküldésével jelezhetik barátaiknak, hogy mellettük állnak."




A Vodafone Csoport az emotikonok minél szélesebb körű alkalmazhatósága érdekében tárgyalásokat folytat az iOS, Android és Facebook alkalmazásfejlesztőkkel, hogy minél több üzenetküldő alkalmazásban legyenek elérhetőek ezek a speciális ikonok. A Vodafone a saját Message+ üzenetküldő alkalmazásában már elérhetővé, használhatóvá tette ezeket.

 

A Vodafone és a Diana Award az elkövetkező hetekben egy oktatómodul-sorozatot is közzétesz, amely a szelfiktől és online játékoktól kezdve, a közösségi kapcsolatépítésen át egészen a gyűlölködő tweetekig számos témát vizsgál.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36