Programozás-oktatás lányoknak élményalapon

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 20. 13:34

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az oktatásban, az egészségügyben, a vendéglátásban, a kereskedelemben és a pénzügyben a legnagyobb a nők számaránya, miközben a mezőgazdaságban, az energiaellátásban és az információ-kommunikáció területén még mindig 30 százalék alatti. Ma azonban már egyre több oktatási szervezet helyez hangsúlyt a fiatal lányok informatikai, technológiai képzésére, és a mérnökképzésben is egyre több nő tűnik fel.

Az idén is több nő jelentkezett a felsőoktatásba, mint férfi – derül ki a felvi.hu idei gyorsjelentéséből: mint jelzik, a jelentkezők 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi volt. A nők  főleg a felsőoktatási szakképzésen (65 százalék) és az osztatlan képzéseken (61 százalék) tanulnak többen, az alapképzések a leginkább kiegyenlítettek a nemek tekintetében.

Egyre inkább felismerik a fiatal lányok képzésének fontosságát a férfiasnak mondott szakmákban is. Így van ez az IT-szektorral, amelyben ma már több oktatási program közül választhatnak azok a fiatal lányok, akik e szakmát szeretnék megtanulni.

 



„Iskolánkban, a Skoolban kizárólag lányok oktatása zajlik. Elsősorban érdeklődésfelkeltő foglalkozásokat tartunk a lányoknak, olyan programokon keresztül tanulják meg a programozás alapjait, mint például a Scratch, ami egy élményalapú programozói környezet, és amellyel saját játékot tudnak fejleszteni” - mondta a hirado.hu-nak Major Zsófi, a Skool társalapítója. Hozzátette: céljuk, hogy felkeltsék a fiatal lányok érdeklődését.

„Az egynapos programokon nem mély programozói tudást kapnak, hanem az a cél, hogy sikerélményük legyen. A programokkal olyan egyéb 'soft skill' birtokába is kerülhetnek, mint az önbizalom-növelés, a prezentációs technikák, a csapatmunka. A programban a lányokat női fejlesztőkkel kötjük össze, ezáltal még inkább inspiráljuk őket”
– mondta el Major Zsófi. Kiemelte: "20 év múlva sok olyan szakma lesz, amelyhez technológiai tudás kell, ezért fontos, hogy a lányok ne maradjanak ki ebből. „A sok előítélet, társadalmi nyomás miatt a lányok azt hihetik, nem nekik való szakma, pedig nekik is való” – hangoztatta.

A Skool program több mint 1 évvel ezelőtt indult, azóta a cég 20 partnercéggel dolgozott már együtt, közülük több mint 10-zel (például a Prezivel, az NNG-vel, az Ericcsonnal, a Morgen Stanleyvel, a Google-lal vagy a Facebook-kal) folyamatos és rendszeres a kapcsolat.

„A foglalkozások nagy részét az irodákban tartjuk, mivel szeretnénk megmutatni nekik, hogy ha a technológiában gondolkodnak a jövőjüket tekintve, milyenek a munkakörülmények. Bevonjuk a partner támogatócégeket szakmai szempontból, sok esetben a támogatott cégek munkavállalói mentorálják a lányokat. Összesen 15 lány tud együtt dolgozni, akik mellett van egy instruktor, és emellett 5-6 mentorral is dolgoznak. A gyerekek gyorsan tudnak haladni és tanulni” - mondta Major Zsófi.

A társalapító elmondta, a gyerekek nagyon szeretik a légkört, hiszen más, mint az iskolai rendszer: itt tegezik egymást a senior programozó mentorokkal, akik ráadásul a lányok szemében sokszor „szuperhősök”, jó a hangulat, és ez a fejlesztőknek is nagy élmény, hiszen jóleső érzés átadni valamit a gyerekeknek abból, amit nap mint nap csinálnak.

Major Zsófi elmondta: szerinte a szakmát sosem lehet elég korán elkezdeni, és sosem lehet túl későn sem. „A programozáshoz lelkesedés, nyitottság és szorgalom kell, ha ezek megvannak, bárkiből lehet programozó” - összegezte.

A társalapító utalt rá, hogy Magyarországon vannak már felnőttképzések - ilyen például a Code Cool -, amelyben fiatal felnőtteket képeznek át mindösszesen 18 hónap alatt.

„Az egyik lány anyukája a Skool program hatására otthon, egyedül kezdett Python programozást tanulni, és még az is lehet, egyszer majd szakmát vált” – mesélte Major Zsófi, aki úgy látja, óriási hiány van a programozó szakmában, ezért jó, ha a gyerekek minél korábban elkezdik.

„A Skool 10-18 évesekkel dolgozik, de más országban már óvodás korban próbálnak olyan játékot bevinni, ami a programozás alapjait tanítja meg nekik. Olyan világban élünk, ami digitalizálódik, 20 év múlva pedig ugyanolyan fontos lesz a programozás, mint az írás-olvasás. Sok szülő azt gondolja, hogy nem jó, ha a gép előtt ül a gyerek, de az is fontos, ha már így van, tanuljon meg alkotni rajta” – mondta a Skool társalapítója.

Egyre több a kutatónő is

Bár a férfiak még mindig túlreprezentáltak a tudomány területén és az intézményvezetők körében, a statisztikák mégis kedvező folyamatok elindulását mutatják az elmúlt években hazánkban - közölte az MTA. Mint írják, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságának jelentése szerint egyre több a tudományos fokozattal rendelkező kutatónő, az esélyegyenlőségi tervet alkalmazó kutatási intézmények arányában pedig az uniós átlagot is meghaladó növekedés indult.

Négy év alatt megduplázódott Magyarországon a vezető pozícióban lévő nők aránya: a 2010-es 9 százalék 2014-re 17 százalékra emelkedett. A nők arányszáma ezenkívül emelkedik a PhD-fokozatot szerzett kutatók körében is, és egyre több kutatónő tevékenykedik a természettudományok területén – hívja fel a figyelmet az MTA.

Már több területen is kiegyenlített a nemek aránya - így például a társadalom és bölcsészettudományok területén -, sőt a neveléstudományban a fokozatot szerzett nők száma még magasabb is a férfiakénál.

A természet- és agrártudományokban még mindig többségében férfiak dolgoznak, de a nők aránya e területeken is folyamatosan növekszik. A fizikában, matematikában és a mérnöki tudományokban azonban még mindig kevés a fokozatot szerzett kutatónő – rögzíti az MTA.

 

forrás: KA/hirado.hu

Kulcsszavak: nők programozás oktatás

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36