Leginkább a 30-35 éves nők kötnek utasbiztosítást az interneten
A múlt évben 13,2 százalékos növekedéssel, 499 millió forintra emelkedett a K&H Biztosítónál az utasbiztosításból származó díjbevétel, ennek közel fele online kötésből származott - közölte a biztosító.
A biztosító által bemutatott arány azért érdemel figyelmet, mivel az utasok általában valamelyik online alkusz portálján kalkulálják ki a díjat és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás minőségét, és onnan nyomban elindítható a biztosítás megkötése is.
A K&H Biztosító adatai szerint az online kötést leginkább a 30 és 35 év közötti nők favorizálják. Az interneten biztosítást kötők az utazás előtt általában 3-5 nappal már megkötik a szerződést.
Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke tájékoztatása szerint a biztosítások egynegyedét kötik Magyarországon interneten keresztül, de hogy ebből mennyi jut az utasbiztosításokra, az nem ismert. Az viszont biztos, hogy az online piacot a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) uralja.
A teljes magyar utazási biztosítási piac tavaly 2,5 százalékkal, 10,39 milliárd forintra bővült a Mabisz adatai szerint.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az MTI-hez eljuttatott közleményében a nyaralási szezonra tekintettel a gyerekeket veszélyeztető, gyomor és emésztőrendszeri panaszokkal járó, rota vírusra hívja fel a figyelmet. Ennek gyógyítása általában 4-5 napos kórházi kezeléssel történik, ami biztosítás nélkül költséges külföldön.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) és az utasbiztosítás elégséges védelmet nyújt a külföldi nyaralás során felmerülő orvosi problémákra, de az előbbinél kalkulálni kell az önrésszel, illetve a kezelés költségének a megelőlegezésével.
Például Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban és egyes kezeléstípusok esetében Finnországban is, az EEK-kártyára igénybe vett kezelések teljes költségét a betegnek kell megelőlegeznie és a tagállam biztosítója utólag téríti ezeket vissza. A magyar turisták által rendkívül kedvelt Horvátországban is elfogadják az EEK-kártyát, de a nem életmentő orvosi beavatkozások esetében itt is önrészt kell fizetni - áll a Házi Gyermekorvosok Egyesülete közleményében.
Kapcsolódó cikkek
- Utasbiztosítás SMS-ben mindhárom mobilszolgáltatónál
- Kiberbiztonság: mire figyeljünk utazásunk alatt?
- Átláthatóvá teszi a városi utazási szokásokat a Xerox fejlesztése
- A Vonatinfó mobilalkalmazással egyszerűen tájékozódhatnak az utasok
- Egyre több ügyfele van az Invitel biztosítási szolgáltatásának
- Vonatinfó: újabb elektronikus szolgáltatás a MÁV-nál
- Az adatelemzés a növekedés kulcsa a biztosítási szektorban
- Pár napig tarthat a karácsonyi csoda: 10-ből 6 kütyü megsérül
- Az okosotthonnal a biztosítási díj is csökkenthető
- Kétszámjegyű növekedés az sms-ben kötött utasbiztosításoknál
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.