A vásárlók aktivitása viszi előre az online kiskereskedelmet
Az online vásárlással először találkozók aránya az idei év végére várhatóan egyszámjegyűre csökken a mostani 12-14 százalékról, ezért a piac további növekedése sokkal inkább függ a vásárlók aktivitásának növekedésétől, mint újabb rétegek bevonásától - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második felméréséből.
A felmérés szerint a karácsonyi szezon után az év első negyedében jelentősen visszaesett a forgalom, ugyanakkor éves összehasonlításban mintegy 16 százalékos növekedés figyelhető meg az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektorában.
Az év első három hónapjában a hat szektor együttesen több mint 30 milliárd forint forgalmat ért el, ami a növekedési ütemét, a pozitív várakozásokat és a vasárnapi boltbezárás hatásait tekintve a második negyedévben várhatóan már 40 milliárd forint fölé is emelkedhet.
A várakozások javulásában feltehetően nagy szerepük van a vasárnapi boltzárhoz kötődő feltételzéseknek.
A lakossági kutatások ugyanakkor azt jelzik, hogy az intézkedés miatt egyelőre csekély tényleges emelkedés várható az online kiskereskedelemben, az érdemi hatások kialakulásához még több hónapra van szükség - teszik hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan nyissunk saját webáruházat
- Két év alatt tízszeresére nőtt az online bevásárlók száma Magyarországon
- Továbbra sem szeretünk neten vásárolni
- Hogyan érvényesítsük a garanciát külfödön online vásárolt termék esetén?
- Csak biztonságos, ismert weboldalról rendeljünk
- Kína: több mint kétezer milliárd dolláros internetes kereskedelmi forgalom
- Így vásárolunk online
- Így kell adózni az interneten megkeresett jövedelem után
- Az Amazon megkapta az engedélyt a csomagszállító drónok tesztelésére
- Húsvét – a vasárnapi zárva tartás a webshopokra tereli a játékvásárlókat
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.