Arcfelismerő robotokkal működő szálloda nyílik
Robotok fogadják a vendégeket, takarítják a szobákat és szolgálnak fel a kávét a Henn na Hotel, azaz "különös hotel" nevű futurisztikus szállodában, amely júliusban nyitja meg kapuit Nagaszaki tartományban, Szaszebóban, a Huis Ten Bosch holland tematikájú szabadidőpark területén, ahol régi holland épületek valós méretű másai várják a látogatókat.
A hotel neve utal arra is, hogy a legmodernebb technológiákkal együtt fog változni - közölték az üzemeltetők. A henn ugyanis a japánban a változás szóban is szerepel. A robotokat elsősorban nem attrakciónak szánják, hanem a költségeket szeretnék csökkenteni velük. A tervek szerint a recepción például egy fiatal japán nő képére formált android fogadja a vendégeket.
A hotel első, 72 szobás épülete július 17-én nyílik. A második épület egy év múlva készül el. Áramellátását energiatakarékos, napenergiát gyűjtő eszközökkel oldják meg. A kulcsok helyett pedig a vendégek arcfelismerő szoftver segítségével juthatnak be szobáikba.
A Nikkei szerint a robotszemélyzet és az energiatakarékos áramellátás révén a szálloda üzemeltetési költsége mintegy egyharmada lesz egy hagyományos szállodáénak. A hotelben egy egyszemélyes szoba hétezer jen (13 ezer forint) lesz éjszakánként, egy kétszemélyes pedig kilencezer jen (21 ezer forint). A tervek szerint ha a főszezonban túljelentkezés lesz a szobákra, akkor aukción értékesítik a helyeket: aki a legtöbbet kínálja egy éjszakáért, az maradhat, bár a határ nem a csillagos ég, hanem például 14 ezer jen az egyszemélyes szoba esetében.
A Huis Ten Bosch üzemeltetői terveik szerint a jövőben a konténerhez hasonló szobákkal rendelkező "okoshoteleket" a fejlődő országokba is exportálják. Szavada Hideo cégvezető kifejtette: hosszabb távon szeretnék a szállodai szolgáltatások több mint 90 százalékát robotokkal végeztetni.
Kapcsolódó cikkek
- Az unalmas feladatokat is ellátja az új gyártórobot
- Vezeték nélkülivé vált az Atlas robot
- Harminc év múlva általánosak lesznek az embereket helyettesítő és kiszolgáló robotok
- Cápa formájú víz alatti robotot fejlesztett az amerikai haditengerészet
- Közzétették a Philae landolásának első képét
- Változásban a világ és az irányadó robotikai normák
- Gondolatátvitel jöhet már 2020 előtt
- Stephen Hawking: elvesztjük a gépek ellen vívott háborút
- Mesterséges intelligenciát kutat a Vicarious
- Kiállítás a modern űrrobotika magyar származású atyjáról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.