A tehetséges emberek tudatosabbak is

forrás: Prím Online, 2015. január 22. 09:25

Online kutatást készítettek a tehetség és a motiváció természetéről a tavasszal bemutatásra kerülő Lámpagyújtogatók című film készítői.

Több mint félszáz válaszadónak tettek fel kérdéseket egyebek között arról, hogy mitől mások a tehetséges emberek, hogyan hívhatjuk elő magunkból a tehetséget vagy kikből tudunk erőt meríteni. A kérdéseket a kutatók a Lámpagyújtogatók című filmet alkotó, neves magyar előadó- és képzőművészekkel, tudósokkal, sportolókkal és üzletemberekkel készült mélyinterjúk alapján állították össze - közölte szerdán szerkesztőségünkkel Százados Miklós, a film rendezője.
 

A válaszadók több mint 50 százaléka szerint a tehetséges embereket az emeli ki környezetükből, hogy "hisznek magukban és abban, hogy képesek elérni a céljaikat". Sokak szerint ugyanakkor igaz a megállapítás, amely szerint a tehetség egy veleszületett tulajdonság, emellett 30 százalék kiemelte, a tehetségesek "kitartóan" és "következetesen dolgoznak a céljaik elérésért".

 


 

A megkérdezettek többsége szerint a tehetség előhívása elsősorban tanulás és gyakorlás útján történhet. Az eredményekből kitűnik, a megkérdezettek többsége (mintegy 60 százaléka) önmagát 2-3 dologban látja tehetségesnek és csupán 5 százalék válaszolta azt, hogy semmilyen területen nem tartja magát kiemelkedőnek.
 

A válaszadók 73 százaléka úgy véli, hogy az élet legalább felerészben a tudatosságon dől el, és csupán a maradék 27 százalék nevezte meg a sorsot, mint az életet inkább irányító külső erőt. A megkérdezettek többsége a családot, barátokat és saját magát említette, mint az elsődleges erőmerítési forrást nehézségek esetén.
 

A 2015 tavaszára elkészülő "kultúr sci-fi" 42 ismert előadó- és képzőművész, tudós, sportoló és üzletember - köztük Ábrahám Péter, Almár Iván, Erdei Zsolt, Kamarás Iván, Lukács László, Lovasi András, Rátgéber László, Török Gábor, Kovácsovics Fruzsina, Lackfi János, Péterfy Bori, Kiss Tibor és mások - a földi lét nagy kérdéseire adott válaszát formálja egy nagy, idegeneknek szánt intergalaktikus üzenetté.

 


 

Az online kutatást Lerf Andrea és Hartmann Krisztina készítette el a BEE Satisfaction közreműködésével. A Lámpagyújtogatók című film előzetese a https://www.youtube.com/watch?v=rALurJWq8BY linken érhető el.

Kulcsszavak: kutatás tudomány

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55