Félmilliárd dollárt vettek ki a hackerek a Sony zsebéből

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 21. 08:57

Szakértők szerint eddig 500 millió dolláros kára keletkezett a Sony Pictures filmstúdiónak az ellene véghezvitt hackertámadás miatt.

Hemanshu Nigam, az SSP Blue tanácsadó cég - az AFP hírügynökség által szombaton idézett - munkatársa szerint a stúdió arról szóló döntése, hogy az Észak-Koreának tulajdonított akció és az azt kísérő fenyegetések nyomán nem mutatja be a The Interview című filmjét, jelentősen növelte az amúgy is tetemes anyagi kárt.

A vígjáték, amelyben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót a kommunista ország diktátora, Kim Dzsong Un megölésére, 75 millió dollárból készült, megtérülni azonban nem fog, mert a Sony Pictures úgy döntött, egyelőre semmilyen formában nem vetíti.

A film körüli botrányok miatt eddig keletkezett és vélhetően még keletkező károk mellett a cégnek költenie kell komputerhálózata helyreállítására és a jogi kiadásokra is, az internetes kalózok ugyanis nyilvánosságra hozták a stúdió bizalmas levelezésének egy részét, ami miatt két korábbi alkalmazott máris keresetet nyújtott be. A Sony Pictures a tekintélyéből is sokat vesztett emiatt.

Kulcsszavak: Sony hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36