Elküldte első Twitter-üzenetét az angol királynő
II. Erzsébet halad a korral. A brit uralkodó pénteken elküldte első személyes Twitter-üzenetét.
A 88 esztendős II. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudománytörténeti Múzeum új, Information Age című nagyszabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésének legjelentősebb mérföldköveit mutatja be. Az uralkodó - 93 éves férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában - megtekintette a kiállítást, majd Ian Blatchford, a múzeum igazgatója megkérte, hogy az udvar már korábban létrehozott, @BritishMonarchy címen követhető Twitter-olalán küldje el első üzenetét.
A királynő 600 meghívott vendég előtt tette közzé a közösségi portálon, hogy örömére szolgál az Information Age című kiállítás megnyitása a "@ScienceMuseum"-ban. Az uralkodó az "Elizabeth R." szignóval látta el élete első személyes Twitter-üzenetét.
A királynőről – aki a II. világháború idején, 18 éves hercegnőként autószerelői képesítést szerzett, és a brit hadsereg teherautóit javította – régóta köztudott technikai érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobiltávközlés legújabb eszközeinek használatától sem. Öles szalagcímek adták az alattvalók tudomására, amikor II. Erzsébet királynő 2003-ban elküldte első sms-üzenetét, két évre rá megvásárolta első iPod multimédiás lejátszóját, tavalyelőtt pedig megrendelte első iPad táblagépét is.
A brit uralkodó azonban már ifjúkorában is értékelte az elektronikus média fejlődésének jelentőségét. Nagy-Britanniához és a Nemzetközösséghez intézett karácsonyi beszédét először 1957-ben sugározta egyenes adásban a BBC televízió. Az akkor 31 éves királynő kifejezte reményét, hogy "ez az új médium" személyesebbé és közvetlenebbé teszi karácsonyi üzeneteit népei számára. A csaknem hat évtizeddel ezelőtti közvetítésben hozzátette: az, hogy "néhányan Önök közül ma láthatnak is engem, csak egy újabb példája a körülöttünk zajló változások gyorsaságának..."
Kapcsolódó cikkek
- Eltűnhetnek a bejegyzések a Facebookról
- Steve Ballmer írta a kék halál szövegét
- Öncenzúrára késztet a Facebook és a Twitter
- A Twitteren debütált Michael Jackson új videoklipje
- Lemondott Twitteren az ál-Medvegyev
- A Skype Windows 8.1 frissítésével az üzenetek utólag is szerkeszthetők
- Jövőre kezdik meghódítani az angol utakat a vezető nélküli autók
- Növekedési pályán a veszteséges Twitter
- Eltűnik az üzenetküldés a Facebook mobilappjából
- Twitteren panaszkodott a légitársaságra, ezért leszállították a gépről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.