Elektromos autóba ülteti dolgozóit az SAP

forrás: Prím Online, 2014. június 27. 09:32

Minden ötödik cégautóra jogosult elektromos autót fog vezetni az SAP szoftvergyártónál. A vállalati flotta átállását 2020-ra tervezi a cég, mely 5000 e-autó beszerzését jelenti addigra világszerte. Jelenleg 170 ilyen járművet hajtanak a szoftvercég dolgozói.

A 66 000 főt foglalkoztató vállalat most 22 000-es flottával bír, mely az IT-cég összesített szén-dioxid kibocsátásának negyedéért felelős. Ezt szeretné a cég lecsökkenteni. Az elektromos autókat már most megújuló forrásból származó árammal töltik, illetve incentívvel támogatják a munkatársakat, hogy környezetbarát kocsikat válasszanak.

Az e-autók terjedését saját fejlesztésű rendszerrel is segítené az SAP, itt a célhoz legközelebb eső, megfelelő töltőállomáshoz navigálja a sofőrt, és töltési információkat ad az alkalmazás. A németországi központnál már 50 töltőállomást helyeztek üzembe.

Németországban a kormányzat is támogatja az elektromos kocsikat, 2020-ra egymillió ilyen járművet szeretnének az utakon. Áramfelhasználás szempontjából ez a terhelés megegyezne az ország energiafogyasztásának egy százalékával.

„Ha Németország minden vállalata a járműflottájának 20%-át átállítaná e-autókra, mint azt az SAP teszi, akkor nemcsak egymillió, hanem 2,5 millió ilyen gépjármű járna az utakon”- mondta Henning Kagermann, a Nemzeti Elektromobilitás Platform vezetője, a szoftvercég korábbi vezére.

Az e-autók terjedésének egyik legnagyobb akadályának a korlátozott hatótávot tekintették, ám a cég munkatársai között végzett felmérés megmutatta, hogy a dolgozók 90%-a egy napon belül kevesebb, mint 100 km-t közlekedik, melyet a mostani technológiával ellátott e-autók is képesek megjárni újratöltés nélkül.

Autóipari innováció kapcsán az SAP legutóbb a BMW-vel közös kooperációját jelentette be, melyben a vezető az útja során személyre szabott, helyhez kötődő szolgáltatásokról szóló híreket, kedvezményeket kaphat.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36