Három konferencia egy helyen, egy időben

Együtt a Mobile Hungary, a Keresőmarketing nap és az Evolution

forrás: Prím Online, 2014. március 5. 16:55

Idén is lesz Evolution konferencia, amelyet együtt rendeznek meg a Mobile Hungaryvel és a Keresőmarketing nappal. Az Evolution március 12-én lesz, a Mobile Hungary és Keresőmarketingnap pedig március 13-án. 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy 2014. március 12-13-án Budapesten, a Hotel Heliában rendezik meg a három konferenciát együtt: a Mobile Hungaryt, a Keresőmarketing napot és az Evolutiont. Még lehet jelentkezni: napos és kétnapos jegyek is válthatók.

  

A három eltérő formátumú rendezvényen az elmúlt évek tapasztalatai alapján együttesen várhatóan több mint 600 szakember vesz részt a hazai reklámszakma, ügynökségi piac, infokommunikációs terület, hirdetők, a mobil távközlés, az alkalmazás-fejlesztés, a digitális média és az IT területéről. 

  

Az egymáshoz mind az előadók körét, mind a tematikát tekintve lazán kapcsolódó konferenciákon – rövid nemzetközi kitekintés mellett - kifejezettem a magyar piac sajátosságaira reflektáló előadások, esettanulmányok és fórumbeszélgetések hangoznak majd el. A műhelyfoglalkozásokon – ahogy a szünetekben és az esti fogadáson is – az érintett szakmák maghatározó hazai szereplőivel lehet beszélgetésbe elegyedni és/vagy vitába szállni. 

 

A szekciókról és a programokról az Evolution és a Mobile Hungary oldalán  lehet tájékozódni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36