Internetes tiltakozás a belgiumi gyermekeutanázia ellen
Vasárnap kora délutánig több mint 97 ezren írták alá az interneten azt a Fülöp belga királynak címzett petíciót, amely arra kéri az uralkodót, hogy ne írja alá azt a törvényt, amely a világon elsőként alsó korhatár nélkül mindenki, azaz akár gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő kisgyermekek számára is elérhetővé teszi az aktív eutanáziát.
"Európa aggódó polgáraiként, azért írunk Önnek, hogy arra kérjük, ne írja alá ezt a törvényt. Kérjük, ne mondjon igent a világ legrémisztőbb eutanáziatörvényére" - áll a petícióban, amelyet bárki aláírhat az interneten. A petíciót Surján László, az Európai Parlament magyar, kereszténydemokrata alelnöke is megosztotta a Twitteren.
A belga alkotmány az uralkodó jogköreit meglehetősen szűkre szabja, a törvényalkotás folyamatában az írja: "a király a törvényeket szentesíti és kihirdeti", a magyar államfőtől eltérően sem alkotmányos, sem politikai vétóval nem élhet, a belga alaptörvény a törvények szignálását illetően mérlegelési jogkörrel nem ruházza fel a királyt.
A csütörtökön elfogadott jogszabály korhatár helyett a józan ítélőképességet szabja az aktív eutanázia egyik feltételéül, amely azt is magába foglalja, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, képesnek kell lennie felfogni, hogy a halálból nincs visszaút, az megfordíthatatlan. Ennek megállapítását a gyermeket kezelő orvosokra és egy független pszichiáterre vagy pszichológusra bízza az új belga szabályozás. Emellett mindkét szülő beleegyezése is elengedhetetlen. A belga sajtó a törvény előkészítése idején arról számolt be, hogy végstádiumban lévő, gyógyíthatatlan, szenvedő gyerekeket gondozó szakorvosok azt tapasztalták, hogy a halálos betegséggel küzdő kiskorúak rendkívüli érettségről tesznek tanúbizonyosságot döntéseik meghozatalakor.
Ha az új szabályozás életbe lép, már nemcsak felnőttek, hanem elviselhetetlen fájdalmaktól gyötört, gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy Belgiumban, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják. A felmérések szerint a belgák elsöprő többsége támogatja, hogy gyerekek is kérhessék az aktív eutanáziát. Ez utóbbi jelenleg a világon csak Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban engedélyezett.
Kapcsolódó cikkek
- A telefonom nélkül soha! - A dél-koreai fiatalok digitális függősége
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- Sport és egészség Androiddal
- Az internet használatát leginkább korlátozó tíz ország
- Honlap készült az otthoni ápolás tudnivalóinak oktatására
- Rájár a rúd a rémhírterjesztő kínai bloggerekre
- Elutasítja a brit tervet az internetes tartalmak szűrésére az EBESZ illetékese
- A britek törvényben korlátoznák gyerekekkel kapcsolatos tiltott tartalmak elérését
- Facebook-megosztással sikerült a szervdonorok számát növelni
- Szigorú internet-ellenőrzést vezetnének be Ukrajnában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.