Steve Wozniak szerint az Apple androidos mobilt is gyárthatna

Czipperer Dia, 2014. február 10. 15:22

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak egy, a Wirednek adott interjúban érdekes véleménynek adott hangot. Beszélt arról, hogy szerinte az Apple androidos telefonokkal is előrukkolhatna a jövőben.

A San Franciscó-i Apps World North America konferencián sikerült elcsípni a Wired újságírójának Steve Wozniakot, aki érdekes dolgokat mondott, szerinte ugyanis az Apple is megvetheti a lábát az Android piacon. Ahogy ő fogalmazott: „két arénában is játszhatunk egy időben”. Szerinte technikai akadályai nincsenek a dolognak, tekintve, hogy az Android nyílt forráskódú operációs rendszer, így bárki fejlesztheti.

 

Úgy gondolja, az Apple is készíthetne a jövőben egy olyan telefont, amely fedélzetén a Google Android operációs rendszere teljesít szolgálatot. Úgy véli, semmi nem tartja vissza az Apple-t attól, hogy az Androidra másodlagos piacként tekintsen, és készüljenek az "iAndroid" készülékek.

 

 

Szerinte a nagy termékek igazán titkos fejlesztés eredményei, és sokszor egy évtizedet is várni kell valami nagy dobásra. Ő támogatja az Apple koncepcióját abból a szempontból, hogy nem árasztja el az új iPhone modelleket új funkciókkal, mert ez nem egyenlő az innovációval. Ahogy elmondta, „ha van valami igazán jó, ne változtasd meg, ne cseszd el".

 

Furcsa mindezt tőle hallani, aki már nem vesz részt a vállalat napi munkájában, ám kijelentése egyáltalán nem szokatlan, hiszen nem ez az első alkalom, hogy nyíltan vállalja véleményét. A Techspot szerint bár az Apple már sokat engedett elveiből (lásd olcsó iPhone), elég valószínűtlen, hogy az operációs rendszer változás valamikor is beigazolódna.

 

Forrás: Wired.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36