Két szolgáltatással bővül a mobiltárca tesztelése

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 31. 09:33

Két új szolgáltatással bővül februárban a mobiltárca alkalmazás tesztelése, egyben június végéig meghosszabbították a tavaly év közepén indult, és eredetileg fél évre tervezett tesztidőszakot - közölte a Magyar Mobiltárca Szövetség.

A mobiltárca egy olyan alkalmazás, amely képes egy helyre gyűjteni, és akár kiváltani a jelenleg pénztárcánkban hordott plasztikkártyákat, és virtuális formában megjeleníti azokat az okostelefonunkon. Segítségével az érintés nélküli technológiával (NFC) felszerelt okostelefon alkalmassá válik a fizetésre, vagy akár hűségpontok gyűjtésére és beváltására.
 

A közlemény szerint az NFC a jövőben olyan alapfunkcióvá válik a telefonokban, mint a mobilinternet-elérés vagy a kamera. A hazai mobilszolgáltatók várakozásai szerint 2014 végére az új okostelefon értékesítések nagy része már NFC-képes készülék lesz. Az NFC-technológián alapuló fizetés pedig egyre több elfogadóhelyen lehetséges: a Magyar Nemzeti Bank 2013. első félévi statisztikája szerint Magyarországon 22 ezer terminál képes PayPass típusú, érintéssel működő fizetésre.
 

A mobiltárca alkalmazás nyilvános magyarországi tesztelése 2013 júliusában indult 2000 fő részvételével. A Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával megvalósuló projektben részt vesz mindhárom mobilszolgáltató - a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország -, továbbá az OTP Bank, a MasterCard kártyatársaság és a SuperShop hűségprogram. A szolgáltatás technikai hátterét az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) biztosítja.
 

A tesztelés első hat hónapjában a résztvevők több mint 20 ezer sikeres fizetési, illetve 3 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre és összesen 60 millió forintot fizettek ki ilyen módon. A mobiltárcát eddig több mint 2200 érintés nélküli fizetésre lehetőséget biztosító helyen használták fizetésre, illetve közel 230  SPAR/Interspar üzletben hűségpont gyűjtésre.
 

Februártól az Interticket és az All You Can Move (AYCM) SportPass kibocsátója, a Klub Rekreációs Kft. is csatlakozik a mobiltárca teszteléshez. Az AYCM sportbérlet NFC-s változatával 8 budapesti sportlétesítménybe léphetnek be telefonjukkal a tesztben résztvevők. Az Interticket jegyrendszerén (jegy.hu) keresztül vásárolt jegyek pedig letölthetők a mobiltárcába, így az előadásra való belépéskor elegendő lesz a telefont a jegykezelőnél lévő olvasóhoz érinteni.

Kulcsszavak: mobilfizetés MobilTárca

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36