Átszabják a "like" gombot
Több mint 22 milliárd alkalommal látják naponta, és hét és fél millió weboldalba vannak beépítve. Ezek a Facebook kedvelés és megosztás gombjai, amelyek most átesnek az első átalakításukon. A like gomb megszokott ikonja teljesen átalakul.
A legkedveltebb ikon jelenleg a Facebook like gombja, amely 2010 óta van a köztudatban, és amelyet most a megosztás ikonnal együtt újrakozmetikáznak.
A legnagyobb különbség az lesz, hogy a like ikonról eltűnik a hüvelykujj. Helyette egy párbeszéd ablakban jelenik meg az „f” logó kíséretében. A színösszeállítás fordított, kék alapon fehér betűkkel találkoznak majd a felhasználók. A hüvelykujj helyett a párbeszéd ablak felett az jelenik majd meg, hányan kedvelték az adott posztot vagy oldalt.
A korábbi „elküldés „ gombot egy adott oldalon pedig felváltja a megosztás ikon, amelyen csak maga a szó szerepel majd logó nélkül. Ez sokkal egyértelműbb, ugyanis sokak számára zavaró és félrevezető a különböző oldalakon szereplő „elküldöm” opció.
A frissítés minden esetben automatikus lesz, minden olyan oldalonmegújulnak majd az ikonok, ahol használják ezeket a lehetőségeket. A változást a felhasználók a következő hetekben tapasztalják.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Jó fogyasztószer a közösségi média
- Hiba a Facebookon
- Izraeli leányvállalatot vásárolt a Facebook
- Többé nem rejthetjük el magunkat a Facebook keresőből
- A Facebook arcai
- Szerkeszthetők a Facebook posztok
- A magyarok félnek, hogy megfigyelik őket
- Elindult a NAV hivatalos Facebook oldala
- Hamis Facebook-oldalt nyitottak Viktor Juscsenko volt ukrán államfő nevével
- Vetélytársra akadt a Google?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.