Magyarország jó úton jár a megújuló energiaforrások hasznosításában
A tegnapi a békésszentandrási kisvízerőmű átadása jó példa arra, hogy az ország jó úton jár a megújuló energia hasznosításának területén. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy az ország energiafogyasztásának közel 10%-a megújuló energiaforrásból számazik.
Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár a békésszentandrási kisvízerőmű átadásán beszélt arról, hogy az ország energiafogyasztásának közel tizede megújuló energiaforrásból származik. Azt is hozzátette, hogy ez az arány folyamatosan nő.
Az erőmű is fontos mérföldkő ezen a területen, ugyanis a létesítmény 2 MW teljesítményű, körülbelül 3000 háztartás energiaigényét képes biztosítani. Megvalósítását az Új Széchenyi Terv egymilliárd forinttal támogatta.
A zöldgazdaság fejlesztését a Kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is segítette: az elmúlt három évben egyebek mellett mintegy 150 milliárd forint támogatással és a kötelező áramátvételi rendszerben évente kifizetett több milliárd forinttal.
A minisztérium által kiadott közleménnyben olvashatjuk, hogy az átadott kisvízerőmű évente átlagosan 8,6 GWh villamos energiát termel majd. A megújuló energiaforrás használatával csökken a környezetszennyezés és az ország energiafüggősége. A 2,5 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházással évente mintegy 8000 tonna széndioxid-kibocsátás kerülhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Hazánkban is teljes körűvé vált a Canon CPS szerviz
- A Skype 3D videóhívással kísérletezik
- SAP: közös fejlesztés a partnerekkel
- Nokia Lumia 925 – már nálunk is
- A világ legnagyobb sugárhajtóművét fejlesztik a GE mérnökei
- E-mail címre utalhatunk pénzt az IND és a PayPal új megoldásával
- Nem csak újépítésű otthon lehet széndioxid-semleges
- Felpörög a munka az új CNC állomással
- LG Tervezői Ösztönző Program indul épületgépészeti szakemberek számára
- Magyar innováció a tudatos és hatékony energiafogyasztásért!
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.
A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel
Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.