Ismerje meg az SOS-gyerekek életét, és szavazzon a fotóikra!

forrás Prim Online, 2010. október 24. 15:42

2010. októberében a Samsung Electronics Magyar Zrt. 45 db fényképezőgépet és 6 db netbookot adományozott a magyarországi SOS Gyermekfalvaknak. Az ünnepélyes átadásra és a Samsung szakemberei, illetve profi fotósok által tartott fotográfiai képzésre Battonyán, Kőszegen és Kecskeméten került sor az elmúlt két hétvége során.

Hazánkban - az alapítás sorrendjében Battonyán (1986), Kecskeméten (1990) és Kőszegen (1993) működnek SOS gyermekfalvak 10-12 családi házzal és saját háztartásukban élő nevelőszülői családokkal. 1994-ben az “idősebb korosztály” számára megnyitotta kapuit a szegedi, 2001-ben a lajosmizsei, 2003-ban pedig a séi ifjúsági ház, ahol a fiatalok 24 éves korukig élvezhetik az intézmény nyújtotta előnyöket. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa jelenleg mintegy 300 gyermekről és fiatalról gondoskodik.

Kováts Botond PR és marketing vezető elmondta, hogy a Samsung célja egyrészt a fotózás örömének megismertetése az itt élő gyerekekkel, másrészt egy igényes, szép és személyes album létrehozása, amely a falvakban élő gyermekek szemszögéből mutatja be az őket körülvevő világot a nagyközönségnek. A gyermekek az adományok segítségével pályázhatnak az országos III. Gyerekszem filmfesztiválra is.

Szavazás a facebookon

A legjobb alkotások november 2. után lesznek láthatóak a http://www.facebook.com/SamsungMagyarorszag oldalon.

A képekre leadott szavazatok alapján derül majd ki, hogy mely fotók kerülnek be majd abba a 2011 első felében megjelenő könyvbe, amelyben a gyerekek által készített képek mellett hivatásos fotóművészek munkái is láthatóak a falvak életéről. Az életképekből álló album értékesítéséből származó bevételt a Samsung a hazai SOS-létesítményeknek ajánlja fel.

A szavazatokat 2010. november 14-ig lehet leadni.