Ismét az IBM a legértékesebb technológiai márka

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 20. 08:15

A BusinessWeek és az Interbrand legfrissebb tanulmánya szerint idén újra az IBM éri a technológiai márkanevek közül a legtöbbet, míg a Microsoft egy kicsit visszacsúszott és a kék óriás mögött végzett.

A listát az idén is a Coca-Cola vezeti 66,7 milliárd dollárral, míg az IBM név nagyjából 60 milliárdot ér, orrhosszal megelőzve a Microsoftot. Az üzleti lap és a piackutató felmérése annak alapján értékeli a márkákat, hogy azok milyen mértékben járulnak hozzá az adott társaság bevételeihez. Eszerint az utóbbi egy évben a Google könyvelhette el a legmagasabb, 43 százalékos értéknövekedést, amellyel a huszadikról a tizedik helyre lépett előre, 25,6 milliárd dolláros márkaértékkel. Az Apple szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott ebben a tekintetben; márkanevének értéke 24 százalékos gyarapodás mellett elérte a 13,7 milliárd dollárt.

A technológiai cégek közül a Nokia az ötödik, az Intel a hetedik, a Hewlett-Packard a tizenkettedik, a Cisco a tizenhetedik, a Samsung a huszonegyedik, az Oracle a huszonharmadik, a Sony pedig a huszonötödik helyen végzett a listán.