Az idei Nemzetközi Repülőnapot már az EDR rádiói biztosítják

forrás Prim Online, 2007. augusztus 7. 12:15

A készenléti szervek az idén már az Egységes Digitális Rádió-távközlő (EDR) rendszer készülékeit használják az augusztus 11-12-i Nemzetközi Repülőnapon és Haditechnikai Bemutatón Kecskeméten. A TETRA-technológiájú rádiórendszer képes a közel 300 - rendezvényre kirendelt - rendőr, mentő, tűzoltó zavartalan kommunikációjának szolgáltatására. A rendszert kiépítő Pro-M Zrt. mobil bázisállomást is telepít a körzetben az esetleges rendkívüli helyzethez kapcsolódó megnövekedett rádióforgalmazás biztonságos kezelése érdekében.

A rendőrség 2006. áprilisától vette fokozatosan használatba a Pro-M Zrt. által megvalósított EDR hálózatot, amely egyebek mellett a tavaly augusztus 20-i viharban is folyamatosan működött, megkönnyítve ezzel a rendőrök és a mentők közötti kapcsolattartást. Az idei kecskeméti repülőnap szintén egy olyan nagyszabású esemény lesz, ahol az EDR közel 300 rendőrnek és készenléti társszerveknek (tűzoltók, mentők, honvédség) fogja biztosítani a folyamatos kommunikáció lehetőségét.

A kecskeméti körzetben a mindennapos rendőri szolgálatok forgalmazásával együtt, összesen 450 digitális rádiókészülék egyidejű működése várható, amelyet a rendszer zökkenőmentesen ki tud szolgálni. Ugyanakkor a Pro-M külön szolgáltatással is áll a felhasználók rendelkezésére azzal, hogy ilyen nagy számú, kis területre koncentrálódott készülékeknél, már mobil bázisállomások telepítését is vállalja az eseményen.

A kilencedik alkalommal megrendezendő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Közép-Európa legnagyobb repülő és haditechnikai bemutatója, amelyre idén is több ezer érdeklődőt várnak a szervezők. Az eseményen 18 nemzet képviselteti magát valamilyen légi eszközzel, a magyar honvédelem pedig a légierő által használt repülőeszközein túl, a szárazföldi erők járműveivel is bemutatkozik. Az EDR rendszer nemcsak a rendőrség munkáját és a társszervekkel való együttműködést könnyíti meg a rangos eseményen, de a résztvevők is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Az augusztus 5-én rendezett Formula-1 Magyar Nagydíjának eseményén szintén az EDR rádióival biztosították a mogyoródi helyszínt és a nagyszámú résztvevő biztonságát a kivezényelt készenléti szervek. A Pro-M Zrt. erre a rendezvényre ugyanúgy kitelepített mobil bázisállomással készült.