Microsoft-Nortel együttműködés a vállalati telekommunikációban

Milkovits Gábor, 2006. július 19. 19:09
A Microsoft és a Nortel bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötöttek internetalapú vállalati telefonos megoldások közös fejlesztéséről.
A megállapodás négyéves kooperációról szól, amelynek keretében a VoIP kommunikációhoz szükséges digitális infrastruktúráról a Nortel, a szoftverháttérről pedig a Microsoft gondoskodik. A két vállalat egymás rendelkezésére bocsát néhányat féltve őrzött szabadalmaiból is, és fel is használják majd egymás technológiáját a termékekben. A Nortel kanadai székhelyű távközlési cég 2007 és 2009 között egymilliárd dollár feletti bevételt remél az üzlettől. Az átfogó internetalapú telekommunikációs szolgáltatásokat a Microsoft és a Nortel közösen kívánja majd értékesíteni, és a marketing valamint a forgalmazás teendőin és költségein is osztoznak majd.

Steve Ballmer Microsoft-vezérigazgató szerint az üzleti kommunikáció idővel teljes mértékben internetalapú lesz, a kérdés csak az, hogy mikorra. A kezdeményezéssel a Microsoft egy olyan robbanásszerűen fejlődő piacra tör be, ahol többek között a Cisco-val és az IBM-mel kell majd versenyre kelnie.