Nem él jogorvoslati lehetőségével az MVM az EDR-pályázat kapcsán

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 2. 08:30
Az MVM Rt. Nem él jogorvoslati lehetőségével azért, mert az Egységes Digitális Rádiótávközlési rendszer (EDR) kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás során az MVM-SAAB konzorcium ajánlatát a konzorciumnak fel nem róható okok alapján érvénytelennek minősítette a bíráló bizottság - közölte az MVM az MTI-vel.
Az MVM közleménye szerint annak ellenére minősítették az ajánlatot érvénytelennek, hogy az műszaki szempontból mindvégig a legkedvezőbbnek bizonyult. A döntés kapcsán a konzorcium sajnálatát fejezi ki, de nem él több pontban is helytálló jogorvoslati lehetőségével annak érdekében, hogy a kiemelt fontosságú projekt időben, az EU előírásoknak megfelelően megvalósulhasson - áll a közleményben.

"Az MVM célja a pályázati részvétellel az volt, hogy olyan ajánlatot nyújtson be, amely megfelelő árszinten, műszakilag a legkedvezőbb módon, és - figyelembe véve a nemzetgazdaság érdekeit is - a legtöbb állami erőforrás bevonásával teljesíti a kiírási feltételeket" - fogalmaznak a közleményben. A SAAB révén az MVM-SAAB konzorcium volt az egyedüli konkrét megvalósítási tapasztalatokkal is rendelkező ajánlattevő.

A közlemény szerint a benyújtott pályázatok között az MVM-SAAB ajánlata műszaki szempontból a legkedvezőbb volt, az ár tekintetében pedig nem mutatkozott érdemi különbség. A költségalapú árajánlat igazi versenyhelyzetet teremtett a többi ajánlattevő számára is. A pályázatot a T-Mobile Magyarország Rt.-Magyar Telekom RT. konzorciuma nyerte meg, amellyel a Miniszterelnöki Hivatal csütörtökön írta alá a szerződést.

Az értékelés során jelentős pontértékkel szerepelt a megvalósuló rendszer vételi jogára vonatkozó árajánlat. A konzorcium ajánlata a kiírásnak megfelelően a megvalósuló rendszer és a leendő szolgáltató társaság valós értékét vette alapul a teljes szerződéses időszakra vonatkozóan. Az MVM Rt. ugyanis a közgazdasági racionalitástól versenytársától eltérően nem tekinthetett el, bár tudatában volt annak, hogy ezzel az értékelés során jelentős pontelőnyre tehetett volna szert.

Az MVM ajánlatában a költség-hatékony projektfinanszírozási megoldást részesítette előnyben a legnagyobb hazai bank bevonásával. Az előzetes szerződéses tárgyalások során a kiíró szóban elfogadta a finanszírozásra vonatkozó feltételeket, a beadási határidő előtt néhány nappal azonban a kiadott szövegtervezetben ezeket nem szerepeltette. Ekkor azonban már a konzorcium számára nem maradt idő új finanszírozási mód kidolgozására. Emiatt az MVM-SAAB konzorcium az ajánlatában - a fő szerződési feltételeket elfogadva – a szerződésre vonatkozó pontosításokat tett, amelynek alapján a kiíró a pályázatot érvénytelennek nyilvánította.

A döntés kapcsán az MVM és az általa vezetett konzorcium sajnálkozását fejezi ki annál is inkább, mert a műszaki tartalmat tekintve a bíráló bizottság ítélete szerint is az MVM-SAAB adta be a legkedvezőbb ajánlatot - bizonyítva, hogy magas színvonalon képes a feladat megoldására. A konzorcium ugyanakkor az EDR megvalósítás kockáztatásának elkerülése érdekében nem él a projekt létrejöttét jelentősen késleltető jogorvoslat lehetőségével, bár erre több ponton is mód nyílna.

Az MVM Rt. bízik abban, hogy a megvalósuló rendszer révén az érintett állami szervezetek felhasználóként egy megvalósítható, jól használható és költséghatékony eszközhöz jutnak kiemelt jelentőségű feladataik ellátásához. Az MVM Rt. kész műszaki erőforrásai, és infrastruktúrája révén a minél magasabb színvonalú rendszer létrejöttében közreműködni.