Jót tenne a horvát telefóniának egy harmadik mobilszolgáltató

MTI Sajtóadatbank, 2004. április 6. 10:24
A horvát informatikai piac számára jól jönne egy harmadik GSM szolgáltató az országban. A szolgáltatónak köszönhetően a jelenlegi 56 százalékról gyors ütemben 65 százalékra növekedhetne a mobiltelefon-telítettségi ráta, ami az elkövetkező néhány évben akár 90 százalék fölé is emelkedhetne.

 

 

A két jelenlegi mobilszolgáltató, a Deutsche Telekom leányvállalata, a HTCronet, valamint a Mobilkom Austria leányvállalata, a VIPnet a környező országokéval összehasonlítva lényegesen magasabb díjakat számláz. Egy harmadik szolgáltató megjelenésével a díjak is csökkennének, ugyanakkor ez komoly érvágást is okozna a két birtokon belül lévő szolgáltatónak.

 

A Roland Berger vezetési tanácsadó cég által készített tanulmány megállapítása szerint a két szolgáltató felelős a telítettség viszonylag alacsony fokáért. Egy új mobilszolgáltató három-négy éven belül érhetné el fedezeti pontját. Az állam 35-75 millió eurós licencdíjra és 50-60 millió eurós adóbevételre tehetne szert. A Vjesnik napilap jelentése szerint a harmadik GSM szolgáltatói licenc kiírására akár már ezen a héten is sor kerülhet.