Az Alcatel nem számít biztos nyereségre

MTI Sajtóadatbank, 2001. szeptember 6. 07:16
A francia Alcatel távközlésiberendezés-gyártó vezérigazgatója szerdán arra utalt, hogy cége az idén esetleg nem tud működési nyereséget felmutatni, mert a piaci feltételek azt gyakorlatilag kizárják.
Serge Tchuruk ezzel lényegében felülvizsgálta júliusi bejelentését, amikor pozitív működési eredményt jelzett vállalatának az év végére. A bejelentés hallatára azonnal zuhanni kezdett - percek alatt mintegy 11 százaléknyit - az Alcatel részvény ára. 1998-ban már egyszer megtörtént, hogy a vállalat első profitfigyelmeztetése követően óriási esést produkált a részvénye, és árvesztesége végül 40 százalékos lett. A különbség, hogy az Alcatel az idén már veszteséget jelentett második negyedévéről, az egy évvel korábbi többszáz milliós profit után.

A jelentések szerint azonban most különösen érzékenyen érinti a piacokat egy újabb figyelmeztetés a profit csökkenéséről vagy még inkább idei elmaradásáról a távközlési szektorban, hiszen naponta érkeznek hasonló hírek: a héten az Ericsson és a Marconi szolgált ilyennel. Ez azonnal lehúzta a többi hasonló cégrészvény árát. A Nokia részvénye például csaknem 6 százalékot vesztett kedden.