Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

forrás: Prím Online, 2024. április 7. 12:09

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

Második alkalommal adott otthont hazánk egyik legnagyobb múltú múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum az ország egyik legrangosabb természetfotós eseményének. A teltházas rendezvényen több száz természetfotós, természetvédelemi szakember és intézmény, valamint természetbarátok gyűltek össze azért, hogy együtt ünnepeljék a magyar természetfotózást és egyben a természet védelmét. A díjátadó és kiállításmegnyitó mellett az est egyben a VM 15. születésnapjának ünnepe is volt, hiszen ennyi idő telt el azóta, hogy megszületett a természetfotó pályázat, amely mára az ország egyik legrangosabb fotográfiai megmérettetése lett. 

 

A verseny különlegessége, hogy nem évente egyszer kerül megrendezésre, hanem minden évben kilenc hónapon át, több kategóriában zajlik, amely nem kis motivációt jelent a fotósoknak, hiszen szinte egész évben kint kell lenniük a természetben és alkotniuk kell, hogy havonta színes portfóliót mutathassanak be a szakmai zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerést, A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot is.

 

Tizenöt év alatt a magyar természetfotósok több mint 45 000 képpel versenyeztek már, idén pedig nagyon erős mezőny állt fel. A kilenc pályázati kategória győztesei mellett kiderült, hogy kik lettek azok a természetfotósok, akik képeikkel az évadban a legtöbb pontszámot kapták a szakmai zsűritől.   

 

Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett, a 2. helyen Hargitai László, a 3. helyen pedig Litauszki Tibor végzett.

 

 

Az est házigazdája idén ismét a népszerű tévés műsorvezető, Gundel Takács Gábor volt, aki végigkalauzolta a közönséget a gazdag, film- és képvetítésekkel tarkított programokon. Az eseményt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, Tomka Gábor nyitotta meg, majd Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. 

 

Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója visszaemlékezett az elmúlt tizenöt év fontos mozzanataira, és megköszönte mindazok munkáját, akiknek ennek az építésében része volt, a színpadon köszöntve munkatársait, Kövesi Eszter ügyvezetőt és Jáky Eszter kommunikációs koordinátort. Eztán Keleti Évát méltatta, aki a VM természetfotó pályázatának zsűritagjaként tizennégy éven át értékelte a magyar természetfotósok több mint negyvenezer képét. A fotóművész tavaly bejelentette visszavonulását a zsűri köréből, ennek kapcsán a Varázslatos Magyarország képviselői otthonában átnyújtották neki A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját és az Arany Daru szobrot, valamint készítettek vele egy riportfilmet, amelyet a közönség most itt is megtekinthetett. 

 

A szakmai zsűri további tagjai, Britta Jaschinski fotóriporter, Máté Bence, Potyó Imre és Suhayda László természetfotósok, ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, valamint Tóth Zsolt Marcell természetfilmes is feljöttek a színpadra, ahol Máté Bence összegezte a tavaly pályázati évad tapasztalatit, Potyó Imre pedig bejelentette, hogy idén nem a zsűri körében, hanem a pályázati mezőnyben találkozhatunk vele. 

 

A zsűrihez tavaly csatlakozó fotós, Britta Jaschinski egyenesen Londonból repült a Múzeumba, hogy személyesen is találkozhasson a magyar természetfotósokkal, és megragadva az alkalmat, egy nagyon izgalmas előadást tarthasson a vadvilág védelméről. Az egyedülálló fotóriporteri stílusáról ismert természetfotós és fotózsurnaliszta korunk egyik legbefolyásosabb fotográfusa, aki számos nemzetközi díjat, köztük az év fotóriportere címet is elnyerte. Munkája során gyakran veszélyes helyzetekben, alkalmanként rejtve, titokban dokumentálja a vadon élő állatok és a természet ellen elkövetett bűncselekményeket – ezekről a tapasztalatokról mesélt Britta a közönségnek. E mellett pedig bejelentette a pályázat megújult kategóriáját, Az ember hatása a természetre elnevezésűt, ahová olyan képeket vár a VM, amelyek egyaránt bemutatják az ember élővilágra gyakorolt közvetlen segítő vagy romboló hatását. A világhírű fotóriporter idén is a zsűri tagjaként pontozza majd a beérkező alkotásokat. 

 

Az est második felében került sor a várva várt díjátadóra. Az állandó kategóriák első három helyezettjének járó elismeréseket Gaál Péter alapító adta át, majd a tematikus és időszaki kategóriáknál, a Kedvencünk: a kísérletező fotós – National Geographic kategória győzteseit a National Geographic Magyarország magazin színeiben ifj. Vitray Tamás főszerkesztő köszöntötte, a Varázslatos Hortobágy – 50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park kategória dobogósait pedig Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.

 

Szakmai partnereink különdíját az Agrárminisztérium színeiben Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság képviseletében Hajdu-Kriston Krisztina adta át. Támogató partnereinktől a Fotoplus különdíját Erdősi Zoltán ügyvezető – tulajdonos, a CEWE különdíját pedig a CEWE különdíját pedig Zoboki Zoltán ügyvezető igazgató adta át. A Metrirep és a Nimród Fotóklub különdíját Barbalics Nándor, a Metrirep tulajdonosa és a Nimród Fotóklub elnöke adta át, Fáth Péter elnök pedig a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének különdíját.  

 

 

A ranglista 50-4. helyezettjeinek fotóiból készített csodálatos képvetítés után, az est legizgalmasabb részéhez érkezve megtudhattuk, kik lettek A magyar természetfotó nagydíjának dobogósai. A nyertesek díjait Gaál Péter, a VM alapítója, Kövesi Eszter, a VM ügyvezetője, valamint Erdősi Zoltán, a Fotoplus ügyvezető tulajdonosa és Zoboki Zoltán, a CEWE ügyvezetője adták át. 

 

A 3. helyen Litauszki Tibor végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Hargitai László egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Daróczi Csaba érdemelte ki, aki a pályázati évadot immár nyolcadik ízben nyerte meg. 

 

A program zárásaként a látogatók a Díszterem előtti impozáns Kupolateremben gyönyörködhettek a a 69 alkotó 175 képét bemutató kiállításban. A tárlaton kiemelt helyet kapott A magyar természetfotó nagydíja első három helyezettjének portfóliója, de a különböző pályázati kategóriák győzteseinek képeivel is találkozhattak a résztvevők. A kiállításon egy reprezentatív válogatás mutatja be országunk tíz nemzeti parkjának varázslatos természeti világát. A tárlat idén hat helyszínen tekinthető meg az országban, valamint a CEWE a nagydíjasok képeit bemutató kísérő kiállítása plusz négy helyszínen: 

 

Magyar Nemzeti Múzeum

2024. április 5. – május 31.

 

Magyar Mezőgazdasági Múzeum 

2024. június 6 – augusztus 11 

 

Kölcsey Központ, Debrecen – Virágkarnevál – Botanica Fesztivál  

2024. augusztus 17. – szeptember 15.

 

Magyar Természettudományi Múzeum

2024. szeptember 16. – november 17.

 

Flesch Központ – a Szigetköz Agórája, Mosonmagyaróvár 

2024. november 18. – december 18.

 

evosoft Hugary Kft., Infopark

2024. december 19. – 2025. február 28.

 

CEWE – Nagydíjasok kiállítása:

 

Gödöllői Királyi Kastély 

2024. április 9. – május 16.

 

Nemzeti Parkok Hete – Magyar Mezőgazdasági Múzeum 

2024. május 17. - június 5.

 

K16 Galéria, Vác

2024. szeptember 15. – október 15.

 

Shopmark bevásárlóközpont 

2024. október 17. – november 3.

 

Díjazottak:

 

Daróczi Csaba 

 

A magyar természetfotó nagydíja – 1. hely

 

1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. A természet iránti vonzalma már fiatal korában kezdődött, aztán a 90-es évek elején, a főiskolán került szorosabb kapcsolatba a természetfotózással. 

 

1994-ben került Soltvadkertre, itt fedezte fel a Kiskunságot fotós szemmel, ami, azt vallja, még a mai napig is tart, hiszen a terület számára kifogyhatatlan a jobbnál jobb témákból. E gyönyörű tájat mutatja be Folyók gyermeke című, első könyve.

 

 

Minden téma érdekli, ami élményt nyújt, és amiben esélyt lát egy jó kép készítéséhez. Szívesen vesz részt fotópályázatokon, ezeken szép sikereket ért már el nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is.   

 

Csaba a Varázslatos Magyarország egyik legrégebbi versenyzője és kiemelkedő sikereket elérő fotósa. 2010 óta 272 pályázaton vett részt, és 751 képpel versenyzett. A 2020-as és 2021-es évben a zsűri tagjai között pontozta a versenyzők képeit. Hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben, A magyar természetfotó nagydíjának alapítása évében az addig elért sikereiért megkapta a tiszteletbeli nagydíjat. Azonban nem kellett sokáig várnia, hiszen 2022-ben a dobogó első fokán ismét övé lett a nagydíj, majd a 2023-as évadért megkapta harmadik Arany Daru szobrát. 

 

Hargitai László 

 

A magyar természetfotó nagydíja – 2. hely

 

Szolnokon él feleségével, két felnőtt gyermek édesapja. Lassan 30 éve számítástechnikával foglalkozik. Első tükörreflexes gépét 2011-ben vásárolta. Kezdetben kipróbálta néhány ismerőse lesét tapasztalatszerzés céljából. Érdekesnek találta, és könnyen ment a már odaszoktatott madarak fotózása, de mégsem érezte teljesen magáénak az elkészült fényképeket. Úgy döntött, inkább felkeresi az élőhelyeket, megfigyeli a madarak mozgását, elbújik, és onnan fényképezi őket, így sokkal nagyobb lehet az élmény és a siker is. Eleinte vízi és parti madarakat fotózott. A nádasba épített egy lest, majd abban elbújva várt a megfelelő pillanatra. Sok faj lencsevégre került, olyanok is, amilyeneket korábban csak határozóból ismert. Ezek után jött a téli etetés napraforgóval, elhullott állatok tetemeivel. Szépen gyarapodtak az énekes és ragadozó madarakról készült képei. Hatodik éve helyez ki a lese mellé költőládákat, így már a párválasztás, költés és etetés teljes folyamatát is meg tudja örökíteni. Fontos számára, hogy az elkészült fotó minden szempontból esztétikus legyen. Tökéletes háttér, érdekes beszálló ág, megfelelő fényviszonyok és a környezetben lévő növényzet rendezettsége jellemezze a képet. Néhány éve bekamerázta a költőládáit, így internetkapcsolat segítségével bármikor megnézheti, hogy áll az odúfoglalás és a költés. Már távoli kapcsolata is van a fényképezőgéppel, így a madarak zavarása nélkül is tud fotót készíteni róluk. Tesztállapotban van egy lézerkapus automata rendszer, amellyel a fényképezője automatikus expozícióra is képes. Többször vett részt magyarországi fotópályázatokon, a Varázslatos Magyarország fotópályázatán idáig három alkalommal nyerte meg a VM madarai kategóriát.

 

 

Litauszki Tibor

 

A magyar természetfotó nagydíja – 3. hely

 

Kiskőrösön született 1982-ben. Gyermekként sok időt töltött a nagyszüleinél Akasztón, így viszonylag korán magával ragadta a természet szeretete. Nagyszülei mezőgazdasággal foglalkoztak, ők vezették be a természet világába, tanították annak megbecsülésére. 25 éves lehetett, amikor megvette első digitális fényképezőgépét azzal a céllal, hogy visszakapjon valamit a gyermekkori élményekből. Eleinte főként madarakat fotózott, gyűjtötte az újabbnál újabb madárfajokat. Akkoriban nem pályázott aktívan, mivel képeit nem érezte elég jónak a megmérettetéshez. 2016 januárjában lehetősége adódott lefotózni a számára az egyik legszebb fajt, a jégmadarat. A felvétel láttán érezte először, hogy neki is van helye a természetfotózásban. Szereti az olyan alkotásokat, amelyek felvetik a nézőben a kérdést: vajon hogyan készülhetett ez a kép? Van, hogy évekig fejleszt tökéletesre egy-egy témát, máskor a másodperc ezredrésze alatt készül el egy utánozhatatlan pillanat. Úgy gondolja, hogy közvetett módon a természetfotósoknak nagy szerepük van a természet megóvásában. Az olyan képek, melyek elgondolkodtatják az embert, már fél sikernek számítanak. Szerinte az egyik legszebb dolog a fotográfiában, hogy a képek üzenetet hordoznak, jelen esetben a természet üzenetét. Az pedig a fényképészen múlik, hogy a szemlélő megérti-e ezt az üzenetet. Több hazai és nemzetközi fotópályázaton évek óta sikeresen szerepelnek a képei, boldogsággal tölti el, hogy egy-egy ilyen alkalom során rengeteg emberhez jutnak el a fotói. 2019-ben indult utoljára aktívan a Varázslatos Magyarország pályázatán, amikor is a harmadik helyet sikerült elérnie. A 2023-as pályázati évben az elmúlt négy év számára legszebb természetfotóit hozta bemutatásra, amelyek a szívéhez közeli három tájegységet mutatják be.

 

 

Kategóriahelyezettek 

 

Állandó kategóriák 

 

A Varázslatos Magyarország természeti szépségei

1. Benke Péter Valentin

2. Boronkai Miklós

3. Fürdős Gergő

 

A Varázslatos Magyarország madarai

1. Hargitai László

2. Dr. Somorácz Áron

3. Koncz-Bisztricz Tamás

 

A Varázslatos Magyarország egyéb állatai

1. Halmos Endre

2. Gschwindt Márk

3. Csótai László

 

A Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből

1. Oláh Attila

2. Dr. Koronczai Edina

3. ifj. Németh Lajos

 

Tematikus és időszaki kategóriák

 

Ember a természetben

1. Orbán Péter

2. Gaál Zoltán Péter

3. Vida István Tamás

 

Képek a nagyvilágból

1. Litauszki Tibor

2. Kis Szilveszter

3. Szakolczai Krisztina

 

Kedvencünk: a kísérletező fotós – National Geographic

1. Hati Tamás

2. Barta Andrea

3. Völgyi István

 

Mozgásban a természet

1. Daróczi Csaba

2. Fürdős Gergő

3. Benke Péter Valentin

 

Varázslatos Hortobágy – 50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park

    Kocsis Ferenc: Hajnali kihúzás

    Derencsényi István: Rackák naplementében

    Ambrus Tímea: Hozzád indulok

 

Különdíjak

 

Agrárminisztérium különdíj: Horváth Tibor 

UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság: Földtudományi sokféleség különdíj: Kreiner Roland  

Fotoplus különdíj: Orbán Péter 

CEWE különdíj: Baranyi Réka: A kívülálló

Metrirep különdíj: Kis Szilveszter 

Nimród Fotóklub különdíj: Szakolczai Krisztina 

naturArt különdíj: Litauszki Tibor: Felhőkön ülve c. képe 

Közönségszavazat: Mátraházi Tibor